John Travolta légiközlekedési cégének, az Altónak a nyolcvanak években (hat évig) dolgozott egy pilóta, Douglas Gotterba. A munkaviszonya 1987-ben megszűnt, ekkor írásbeli megállapodást kötött a céggel.
Mindössze ennyi a biztos abban a történetben, amellyel most a Hollywood Reporter foglalkozik, de sokkal több az érdekes, megerősítetlen részlet. A lap korábbi interjúkra hivatkozva azt írja, a férfi állítja, Travolta szeretője volt, most pedig könyvet szándékozik írni az életéről, amelyben erről a kapcsolatról is szól. Több oka is lehet, az egyik a könnyű pénzkereseti lehetőség - a másik, amelyre ő maga is hivatkozik, hogy a Travoltáról többször írtak olyat a bulvárlapok, hogy férfiakat zaklatott szexuálisan, ilyenkor az ő neve is felmerül, akár akarja, akár nem. Tiszta sor, hogy ezek után legalább ő szeretné meghatározni, mit gondoljanak róla.
Ezzel viszont nehéz helyzetbe kerül, mert a saját, és az Alto ügyvédje egyelőre nem tudnak megegyezni abban, pontosan milyen megállapodást írtak alá 1987-ben, vagyis mit mondhat el Gotterba, és mit nem. Az ügy most ott tart, hogy egy kaliforniai bíróság kimondta, nem vonatkozik rá egyértelmű titoktartási kötelezettség, szóval a megállapodást megtámadhatja a bíróságon.
Travolta ügyvédje, Martin Singer viszont már küldött is neki egy figyelmeztető levelet, felhívva a figyelmét, hogy igenis vállalt ilyen kötelezettségeket - a férfi ügyvédje viszont bekérette az iratokat, és rájött, hogy Singernek csak átküldtek egy részletet egy megállapodástervezetből, ami amúgy négy oldalas. Ráadásul Gotterba szerint egy vázlat, aminek semmi köze sincs a végül aláírt papírokhoz. Na, erről fognak meccselni a bíróságon, amely amúgy Gotterba felé hajlik, mondván, ne fenyegessenek senkit jogi lépésekkel, ha még azt sem hajlandók tisztázni, mit írt alá, és mit nem.
Na de milyen melegbotrányok?
Az tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy egy ember – akár híres, akár nem – milyen nemű emberekhez vonzódik, a botrányosság abban keresendő, hogy az elvileg boldog házasságban élő Travoltát az utóbbi években egyre-másra perelték be férfiak szexuális zaklatásért. Az erről szóló cikkeinket körülbelül itt találja, de azért gyorsan összefoglaljuk a lényeget.
John Travoltáról már több férfi állította, hogy erőszakoskodott velük, volt, aki perre is ment – például Fabian Zanzi, akit állítása szerint egy üdülőhajón támadott le a színész, miután a szobájába rendelte, és nyakmasszázst kért tőle. John Truesdale, egy másik masszőr pedig egy wellness-szállodában történt inzultusról beszélt, ő is pert indított. Csakhogy hirtelen visszakozott, és még az ügyvédjét is kirúgta. Szóval valamiért ezek a perek valahogy mindig elsikkadnak, nem jön róluk több hír, vagy visszakoznak a sértettek. Hogy ennek oka mi lehet, mindenki döntse el: vagy belátják, hogy nincs igazuk, vagy valaki beláttatja velük.
Hozzászólna?