horoszkóp

Andy Vajna megvette Hajdú Péter szépségversenyét

2014.09.09. 15:18 Módosítva: 2014.09.09. 16:12
A Miss Universe cím eddig részeredmény volt, most Vajna Tímea és férje valami annyira különlegeset akar belőle csinálni, hogy még a nemzetközi fordulót is Budapestre hozzák majd. Ehhez képest az első saját gálát a szponzorokon kívül mindenki más csak az interneten nézheti meg.

Magyarország lassan nemcsak tízmillió szövetségi kapitáy, de tízmillió szépségkirálynő országa is lesz: épp csak elfelejtettük volna, hogy Kulcsár Edina a köztévén nyerte meg Hajdú Péterék szépségversenyét, már elő is került Andy Vajna, oldalán Vajna Tímeával, hogy megszervezze szeptember 15-én a Miss Universe Hungaryt. Az egész azért érdekes, mert korábban úgy volt, hogy a két álompár közösen tarolja le a szépségipart, végül Vajna egyszerűen megvásárolta az addig Hajdú cégéhez tartozó jogokat. „Úgy volt, hogy sokat voltunk külföldön, és azt mondtam Sarka Katának, hogy inkább nem csinálnám velük a szépségversenyeket, mert nincs rá semmi időm. Utána Andyvel úgy gondoltuk, hogy végül összeszedtünk annyi szponzort, hogy tudunk versenyt csinálni. Nem vagyunk konkurensek, segítünk egymásnak” – mondta a Velvetnek Vajna Tímea a szakítás hátteréről.

Na de kinek lesz attól jobb a győztesen és Vajnáékon kívül, hogy lesz még egy buli, és még egy korona? Andy Vajna szerint tulajdonképpen mindenkinek, pláne mert az ő versenye az különleges, és eddig soha nem látott produkció lesz, baromi drága koronával, és grandiózus további tervekkel. „A szeptember 15-én lezajló első még nagyon exkluzív lesz, szűk meghívott körrel, mert azt akarjuk, hogy a szponzorok is lássák, hogy mennyire más ez verseny, mint amihez eddig hozzászoktak. A jövő évi a mostani Youtube-os közvetítés után már televízión lesz, bár azt még nem tudjuk, melyiken, a harmadik évben pedig két verseny is Budapesten lesz, a Miss Universe Hungary, és a Miss Universe World. Tehát nem csak a magyar királynőt választjuk itt, hanem az egész világverseny itt zajlik le. Izgalmas lesz, ha ennyi szép lány sétál Budapesten” – vázolta fel a boldog jövőt a producer, aki azt azért hozzátette, hogy ez még nem teljesen hivatalos, mert ki tudja, mi lesz itt három év múlva. Azt még mi sem tudjuk, mi lesz három év múlva, de arra tippelnénk, hogy még úgy tizenöt Miss World/Earth/Universe/Galaxy/Középfölde névre hallgató, valamiért épp nagyon különleges és világszínvonalú szépségverseny. 

Mindenesetre ha valaki szeretné kis csúsztatással megnézni azt, amit jelenleg csak a nagyon tehetős szponzorok nézhetnek meg, és ami Andy Vajna szerinte teljesen egyedülálló, az hétfő este majd ide kattintson.

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!