A Forgerben egyébként egy műkincs-hamisítót alakít, akinek nagyon szomorúan alakul a családi élete, például, mert haldoklik a fia. Adott a párhuzam a színész magánéletével, hiszen Travolta fia, Jett néhány éve hunyt el, máig kevéssé tisztázott körülmények között. „Mindenkinek megvan a maga előélete, ez ellen én sem tehetek semmit. Viselem, amit megéltem. De színész is vagyok, aki a pillanatban él. Amikor Tye-ra [a fiát alakító színész] néztem, úgy tettem, mintha a fiam lenne, kerestem az ösztönös reakcióit, és ő is az enyémeket.” Ezután még beszélt arról is, milyen kedves volt vele James Gandolfini, miután meghalt a fia.
Szerencsére arra is rákérdeztek, hogy mi van az ellene indított perekkel, amelyek sértettjei azzal vádolják, hogy szexuálisan zaklatta őket. „Ez minden celeb Achilles-sarka. Csak arról szól, hogy az emberek pénzt akarnak. Ennyi az egész. Ez sok szinten megy így”, akármire is célzott ezzel.
Így folytatta: „nem nagyon érdekel a dolog. Mások többször lendülnek ellentámadásba, de én már régen elengedtem ezt a média-dolgot, mert nem tudom irányítani. Azt hiszem, ezért ragaszkodnak ehhez [a témához] ennyire.” Megjegyezte, ettől függetlenül sérti a dolog, a mélypontot akkor élte át, amikor a sajtó közvetlenül a fia halála után kezdett el csámcsogni a róla szóló szexuális vádakon, úgy, hogy nem adtak időt gyászolni.
Szóval egyáltalán nem tagadott, cáfolt, vagy bármi, gyakorlatilag egyáltalán nem reagál érdemben arra, hogy a mai napig zajlanak ellene perek molesztálás vádjával, állítólagos egykori szeretője pedig azért jár a bíróságra, hogy jogi következmények nélkül írhassa meg, mi történt annak idején kettejük között a valóságban. Az ügyben eddig körülbelül egykori öltöztetőnője nyilvánult meg érdemben, és nem, nem amiatt érdekes mindez, mert férfiak a sértettek, hanem mert vannak.