A színészt molesztálással vádolták, ám egyelőre nincs kint a gödörből. 

A vádirat szerint Spacey még tinédzserkorában szexuálisan molesztálta Anthony Rapp-et. A szintén színészként dolgozó férfi tanúskodott is a bíróságon, akárcsak a Förtelmes főnökök című film sztárja. A New York-i bíróság három hét után hozott ítéletet az ügyben:

megítélésük szerint a vád nem mutatott megdönthetetlen bizonyítékot, így felmentették az Oscar-díjas színészt. 

Rapp még 2017-ben hozta nyilvánosságra a történetet. Akkoriban Spacey bocsánatot is kért, ám utólag elárulta, hogy csak nyomásra tett így. 

Arra buzdítottak, hogy kérjek bocsánatot, de most már tudom: az ember ne kérjen olyanért bocsánatot, amit nem követett el

Spacey ezzel bizonyította ártatlanságát, és megúszta a 40 millió eurós (1,6 milliárd forintos) kártérítést is. A színész azonban még nincs túl a nehezén: az Egyesült Királyságban még vár rá egy tárgyalás, itt szintén szexuális zaklatással vádolják. 

(variety)

(Borítókép: Kevin Spacey elhagyja a bíróságot. Fotó:  Alexi J. Rosenfeld /Getty)