Szilágyi Liliána egy friss interjúban szerelemről, megküzdési módszerekről, és önismeretről is vallott.

Az olimpikon két és fél éve alkot párt elsőszámú támaszával, Zsomborral, azonban ismeretségük a gyermekkorukra nyúlik vissza.

11 éves korom óta „szerelemben vagyunk”, mindig is az életem része volt. Eleinte furcsa volt számomra az általa képviselt gyengédség, 13-14 éves koromban hozott virágot, verseket írt, gitározott nekem – ezt a klasszikus udvarló, „lovag” viselkedést akkor még nem tudtam befogadni” – nyilatkozta Szilágyi Liliána. Hozzátette, mindig vágyott arra, hogy egyenlő félként legyen benne egy kapcsolatban.

„Zsombor megmutatta nekem, hogy mellette lehetek és tudok nő lenni, gyengéd lenni, tudok rá számítani. Elég karakán személyiség vagyok, nem érzem, hogy védelemre szorulnék, de egymás szeretetéből és az erős érzelmi kapcsolódásból fakadóan nagyon figyelünk egymás rezdüléseire. Sokat tanultam mellette arról, ki vagyok valójában mint nő és mint ember”  mondta a sportoló. Szilágyi komoly felelősséget visel azzal, hogy nyilvánosan beszél a tapasztalatairól. A felelősség azonban gyakran terhekkel is jár.

Vannak napok, amikor annyira fáradt vagyok lelkileg, hogy néha vágyom rá, hogy bárcsak élhetném az átlag huszonévesek életét.

De úgy érzem, felelősséggel tartozom, hogy ha megvan az erőm hozzá, beszéljek róla és vigyem végig ezt a folyamatot” – tette hozzá a fiatal nő.

(InStyle)

(Borítókép: Szilágyi Liliána Az év sportolója 2021 gála Fotó: Bodnár Patrícia/Index)