Egy hónapja kering a pletyka, miszerint Pap Dorci egy új férfi oldalán boldog. A Dancing with the Stars idei évadának harmadik helyezettje végre tiszta vizet öntött a pohárba.

A TV2 Dancing with the Stars című műsora november 26-án ért véget, a versenyt Csobot Adél és Hegyes Bertalan párosa nyerte. A dobogó harmadik fokán végzett Baranya Dávid és az exatlonos Pap Dorci, aki még októberben, a műsor egyik adásában jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata a szintén exatlonos Esztergályos Patrikkal.

Pap akkor úgy nyilatkozott, hogy a szakítás nagyon megviselte, hiszen Patrik volt az első olyan párja, akivel megpróbálta a közös életet.

A fiatalok még a TV2 Exatlon Hungary All Star című műsorának indulása előtt, az év legelején, vagy 2021 vége felé jöttek össze egymással. Kapcsolatukra azután derült fény, hogy Patriknak az első kiszavazáson el kellett hagynia a versenyt. Pap Dorci ekkor annyira kiborult, hogy bevallotta: mély érzések kötik össze őket egymással. A fiatalok idővel össze is költöztek, ám mint kiderült: nem egészen egy év után külön utakon folytatták az életüket. A szakításból Pap ihletet merített a tánchoz, amelynek során nemcsak a legutóbbi, de minden addigi párkapcsolatának bemutatta viharos mivoltát.

Új kapcsolatáról azután kezdtek pletykák keringeni, hogy a Dancing with the Stars végetértével Gelencsér Tímea interjúkat készített a kulisszák mögött, a háttérben pedig egyszer csak egy titokzatos férfi kapta az ölébe Pap Dorcit. Bár ennek már egy hónapja, az egykori exatlonos a napokban elégelte meg, hogy máig erről pletykálnak az emberek, így karácsonyi kérdezz-felelek játékában végre  tiszta vizet öntött a pohárba az Instagramon:

Úgy látom, mindenkit ez érdekel a legjobban, mert minden második kérdés erről szól. Nem, nem vagyok párkapcsolatban

– szúrta ki Pap Dorci vallomását a Bors.

(Borítókép: Pap Dorci. Fotó: Papajcsik Péter/Index)