A rapper nem tartja kizártnak, hogy jogi útra terelje az ügyet és azt sem, hogy nagyobb összegű kártérítést kérjen.

Curtis a tavalyi évet egy bokszmérkőzéssel szerette volna megkoronázni: december 27-én szállt volna ringbe a Rytmus művésznévre hallgató, szlovák Patrik Vrbovský rapperrel. Az összecsapásra végül nem került sor, mivel ellenfele az utolsó pillanatban betegségre hivatkozva visszalépett.

Minderről Curtis számolt be a Retró Rádió reggeli műsorában Bochkor Gáboréknak. A rapper elmesélte, hogy már egy nappal a mérkőzés előtt kiutazott a csehországi Brnóba edzőjével és testvérével, annak érdekében, hogy a nézők lássák az elhivatottságát.

„A mérlegeléskor már tudtuk, hogy nem lesz meccs, mert az előző nap mondta le betegségre hivatkozva. Egyébként ez volt az egyetlen ok, ami miatt le lehetett mondani a mérkőzést, akár neki, akár nekem úgy, hogy nem kell fizetni" – mondta Curtis, aki szerint arról lehet szó, hogy Rytmus megijedhetett tőle és valójában ezért hátrált meg.

Nem titok elmondhatom, én 50 ezer eurót (mintegy 20 millió forintot) kaptam volna ezért a mérkőzésért

– válaszolta Széki Attila, mikor Bochkor elárulta neki, hogy ellenfele közel 32 millió forintot kapott volna a meccsért.

Curtis szerint a promoterek azt ígérték neki, hogy még januárban találnak egy új időpontot, de ez egyelőre még nem történt meg. A rapper elárulta, hogy ebben a hónapban még nem szándékozik számonkérni ellenfelét, megvárja, hogy magától oldódjanak meg a dolgok, de ha ez nem sikerül, akkor meg fogja tenni a szükséges jogi lépéseket.

(Borítókép: Curtis. Fotó: Bodnár Patrícia/Index)