Az utóbbi pár évben hatalmas megtiszteltetésnek és lehetőségnek számított, ha egy színészt felkértek arra, hogy egy szuperhős karakterét játssza. Azonban voltak olyan esetek, amikor a főszereplők megbánták, hogy elvállalták azt.

Jared Leto – Öngyilkos osztag, 2016

Batman ősellenségét, Jokert sok színész megformálta már, s mindegyikük sokat dolgozott azon, hogy azonosulni tudjon a karakterrel. A 2016-os Öngyilkos osztag című filmben Jared Leto kapta meg a lehetőséget, hogy megformálja az egyik főgonoszt. Később kiderült, hogy sem a kritikusok, sem pedig a színész nem volt elragadtatva a végeredménytől.

Az Oscar-díjas színész csalódottságát főleg az okozta, hogy rengeteg jelenetét kivágták a filmből.

„Maradtak egyáltalán olyan jelenetek, amiket nem vágtak ki? Annyira sokat kidobtak, hogy fel sem tudom sorolni mindet.

Rengeteget kísérleteztünk Joker karakterével, amiből aztán szinte semmi sem maradt a kész filmben”

– mondta korábban egy interjúban Leto.

Edward Norton – A hihetetlen Hulk, 2008

2008-ban hatalmas sikert aratott a Vasember című film. Míg Robert Downey Jr.-nak óriási sikert hozott az év, addig Edward Norton ezt nem mondhatta el magáról. Ugyanis akkor jelent meg a kevésbé sikeres Hulk-film, amelyben az 53 éves színész alakította a zöld óriást.

A film kudarcát sokan a Norton és a Marcel Studios vezetője, Kevin Feige közti összeférhetetlenségnek tudják be, ugyanis a színész mindenáron azt akarta, hogy az ő forgatókönyve alapján forgassanak, ami nem történt meg. Feige később azt állította, hogy a köztük lévő ellentét miatt adták egy másik színésznek, Mark Ruffalónak Hulk szerepét a 2012-es Bosszúállókban.

Ryan Reynolds – Zöld Lámpás, X-Men kezdetek: Farkas

Ha Ryan Reynoldsról és szuperhősfilmekről van szó, akkor manapság a Deadpool jut mindenkinek eszébe, ám a színész már korábban is játszott képregényfilmekben. Bár mostani feleségével, Blake Livelyval való megismerkedését a 2011-es Zöld Lámpásnak köszönheti, a színész mai napig állítja, hogy élete egyik legfélresikerültebb filmje ez az alkotás. Reynolds a későbbi évek során tűnt fel az X-Men kezdetek: Farkasban, amiben először alakította Wade Wilsont.

Az utóbbi esetében Reynolds nem is akart szerepelni, mert úgy érezte, hogy az a Deadpool nem az, akit ő meg szeretne formálni. A Fox azonban közölte, hogy ha ő nem vállalja el a munkát, akkor találnak másik színészt az antihős szerepére. Reynolds ma már biztos jó döntésnek tartja, hogy megtestesítette a karaktert, hiszen a mozi hatalmas sikert aratott.

Hugo Weaving – Amerika kapitány: Az első bosszúálló, 2011

Az ikonikus szerepeiről híres Hugo Weaving már megbánta, hogy eljátszotta Vörös koponya szerepét az első Amerika kapitány című filmben. A színész egy interjúban elárulta, hogy egyáltalán nem akart visszatérni a szerepben a Bosszúállók 3. és 4. részében, ezért Vörös koponya szerepét Ross Marquand kapta.

Arról, hogy miért maradt távol a szereptől, így beszélt:

„Ez nem olyasmi, amit újra csinálnék. Mivel több filmre szerződtem, ezért kötelességem lenne szerepelni, ha valaki rákényszerít, de azt senki sem akarja. Úgy érzem, hogy egy életre kivettem a részem a képregényfilmekből” – jegyezte meg.

George Clooney – Batman és Robin, 1997

A krtitkusok szerint a Joel Schumacher által rendezett, 1997-es Batman és Robin minden idők egyik leggyengébb képregényfilmje. Ebből következik, hogy ez az alkotás volt George Clooney egyik legrosszabb választása a karrierje során. A színész maga is bevallotta, hogy elkapkodva mondott igent a szerepre.

Clooney őszintén bevallotta, hogy rettenetes volt Batman szerepében, de mentségére hozzátette, hogy ebben a filmben nehéz lett volna jó alakítást nyújtani. Az elkapkodott döntés pedig legalább megtanította arra, hogy jól teszi, ha a jövőben kicsit átgondolja, hogy milyen szerepet vállal. Később már azzal viccelődött, hogy végül is jót tett neki, hogy dolgozott ebben a katasztrofális alkotásban.

(Hír.ma)

(Borítókép: Ryan Reynolds. Fotó: Getty Images)