Messze áll tőle a féltékenység, a harag és az irigység is, ezért szívügyekben nem hajlandó vitát nyitn Szabó Győző, pedig a Jászai Mari-díjas színésszel egyszer az is megesett, hogy a saját lakásán kapta megcsaláson a kedvesét.

A Valami Amerika című filmek sztárja élete egyik legzavarbaejtőbb eseményének tartja a történteket, amelyeket a napokban egy beszélgetős műsorban elevenített fel. 

„Nem tértem ki a konfliktus elől. Sosem értettem, mi az a birtoklási vágy, vagy hogy is hívjuk ezt. Ha volt egy csajom, és jött egy másik csávó, akkor ebbe a harcba soha nem mentem bele. Üljünk le dumázgatni vagy verekedjünk? Tőlem a féltékenység, a harag, az irigység mind-mind távol áll tőlem. Ez gy van, elment, most akkor csábítsam vissza, vagy kezdjünk el harcolni? Jött egy csávó, ő kellett neki, nem fogok emiatt harcolni. Pénzért, szerelemért nem fogok fightolni senkivel” – szögezte le Kadarkai Endrének a Szavakon túl című beszélgetős műsorban a színész, aki arról is beszélt, hogy ha a mostani felesége, Rezes Judit beleszeretne valaki másba, akkor is kiállna a kéoből.

Arról, amikor leleplezte korábbi barátnőjét, továbbá azt mesélte:

„Hazaértem, és ott találtam az akkori kedvesem egy másik csávóval. Nézd, én nem fogok harcolni egy nőért, ha az már döntött. Ott volt, így alakult, így hát

lefeküdtem aludni. Másnap előbb keltem, mint ők és három főre csináltam reggelit...”

– mesélte Szabó, akinek szavait a Ripost idézte. Kiemelte, mindhárman nagyon zavarban voltak ebben a szituációban.

„Megterítettem az asztalt három tányérral, leültem, és szépen megreggeliztünk. Nem tudom, hogy ez egyfajta fölényt, vagy jelentett-e bármit, nem volt célom. A lány sok-sok évvel később odajött hozzám, és azt mondta: »Győző, te nyertél«. (...) Valamiért jó emlék vagyok minden volt barátnőmnek” – mondta. A színész továbbá arról is beszélt, hogy egykori barátnője és a férfi, akivel rajtakapta, aztán hosszú évekig egy párt alkottak.

Kadarkai Endre azt is meg akarta tudni Szabó Győzőtől, hogy vajon mi lehet a titka, hogy ennyire sikeres a nőknél.

„Nem tudom, érted, kis vidéki pattanásos kamaszként sem néztem ki rosszul, igazából sosem néztem ki rosszul! A bizonyítási vágy nagy volt mindig bennem akkor is, amikor 14 évesen eljöttem Nyírbátorból, és akkor is amikor csajoztam. Igaz,

volt egy időszak, amikor nem a mennyiség számított, hanem maga a hódítás...”

– magyarázta a színész.

(Borítókép: Szabó Győző. Fotó: Index/Kaszás Tamás)