Ebben a hírösszefoglalóban olvashat még: anyósa Berki Mazsit okolja fia haláláért, Gáspár Győző nem kell a TV2-nek, Szabó Zsófit azzal vádolták, hogy cukorbetegeknek készült injekciókkal fogyott le, Szabyest könyörtelen kritikát mondott G.w.M-ről.

Berki Mazsi

Berki Krisztián édesanyja és Berki Mazsi között továbbra sem csillapodnak az indulatok, sőt, inkább egyre jobban fokozódik. Júlia asszonyt nagyon felháborították a fiatal édesanya nyaralós képei, mivel szerinte egy gyászoló özvegynek nem így kéne élnie az életét. Berki Mazsi nemrég utazott el Zanzibára kislányával, ahová állítólag kedvese, és annak gyermeke is vele tartott. 

Júlia aszony véleménye szerint fia haláláról is az egykori feleség tehet, és kijelentette, hogyha újra találkoznak lehetséges, hogy tettlegességig fajul köztük a vita.

„Ha szétmentek volna Krisztiánnal már akkor, amikor elkezdett megromlani a viszonyuk, mondjuk egy fél évvel a fiam halála előtt, akkor ma a gyermekem is egy mesebeli szigeten nyaralna egy nővel. Egy olyannal, aki megérdemli őt. De az élet másként hozta„ – árulta el Júlia asszony a Borsnak, majd az mondta:

Most olyan düh van bennem, hogy azt érzem, ha személyesen találkozom Mazsival, lehet, meg is tépem! Egyszerűen kihozza belőlem az állatot az a szenvtelenség, amivel éli a kirakat életét.

Gáspár Győző

Már korábban kiderült, hogy a Sztárban Sztár legújabb szériájában Marics Petit és kedvesét, Tóth Andit is köszönhetik a zsűriben a tévénézők. Egyes források szerint a ValMar másik tagja, Valkusz Milán is részt vesz a műsorban, azonban ő, mint versenyző lép majd a színpadra.

Gáspár Győző ugyanakkor egyike azoknak a sztároknak, akik szintén szívesen megmutatták volna tehetségüket a közönségnek. A Blikk informátorai szerint szinte már meg is egyeztek a csatornával, de később mégis visszautasították a Romantic frontemberét. Gáspár csalódottan fogadta a hírt, hiszen már egy angoltanárhoz is beiratkozott, hogy tökéletesítse kiejtését, ha esetleg külföldi dalt kellene énekelnie.

Szabó Zsófi

Tatár Csilla és Szabó Zsófi a Reggeli adásában beszélt arról az új divathullámról, amely szerint egyesek cukorbetegeknek készült injekciókkal szúrják magukat annak érdekében, hogy lefogyjanak. A műsorvezető szerint ezzel nem csak az a gond, hogy súlyosan testképzavaros emberek íratják fel maguknak, hanem, hogy emiatt a cukorbetegek nem feltétlen tudnak hozzájutni a gyógyszertárban a készítményekhez.

Szabó Zsófi megemlítette, hogy nemrég őt is megvádolta egy idegen nő, hogy ilyesfajta gyógyszerekkel érte el mostani alakját, mire a műsorvezető felháborodott.

Képzeljétek el, voltam a kisfiammal az óriáskeréken, és leszólított egy ismeretlen hölgy, hogy én is ezzel fogytam-e le. Annyira rosszul esett a kérdés... Ne haragudj, több mint háromezer kilométert futottam az elmúlt évek alatt...

– fakadt ki az anyuka.

G.w.M

A kétszeres aranylemezes énekes, Szabó Szabolcs Achilles, művésznevén Szabyest néhány éve robbant a köztudatba, miután látványos és sokakat felbosszantó videókat osztott meg: méregdrága iPhone-t és iPad-t tett tönkre konyhatechnikai módszerekkel. A fiatal előadó nemrég a Zenebutik emblematikus Kedvenceink Kedvencei című műsorában mondta el véleményét G.w.M munkásságáról.

„Kéthetente rohadvány zenéket hoz ide. A tartalom már nem számít, hanem a mennyiség. Ha kéthetente kihozol valami szutykot, azt megeszi a nép. Szerintem a Molnár Tomi, mint szerző, ő a szakma. A G.w.M nem lesz szakma. Ez nagy bélyege a magyar zenei fogyasztásnak, hogy a sz@rra van igény„ – fogalmazott nyersen a fiatal zenész.

Schobert Norbi

A fitneszguru üzleti vállalkozásának fénykorában 106 üzletet tartott a hálózatában javarészt idehaza, de Szlovákiába is jutott Update-boltból. Mára ez a szám 32 hazai, és 4 külföldi boltra csökkent. Schobert elárult, mi volt súlyos veszteségének az oka és hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve.

„Az első csapás a koronavírus járvány volt. Rengeteg bolt ráment a vásárlási korlátozásokra: a plázákba nem mehettek be az emberek, így kevesebbet vásároltak, a bérleti díjak azonban nem csökkentek. Majd jött a sztrókom, és sajnos, cégen belül volt, aki visszaélt a betegségemmel. Majd jött a rezsiválság, az élelmiszerinfláció, ami még tovább csökkentette a boltok számát. Ennek az lett a vége, hogy egy komoly befektető állt a cégem mögé, teljes reorganizáció zajlik„ – árulta el fitneszguru, aki már látja a kiutat ebből a nehéz helyzetből.

„Eddig kizárólag franchise-rendszerben működtünk, de mostantól lesznek saját boltok is. Rengeteg új termék jön, nem csak Update. Logisztikai váltás is történt. Komoly váltáson megy át a cég, és mindenben benne vagyok, a további részletekről azonban nem beszélhetek„ – nyilatkozta az üzletember a Blikknek, aki elárulta, hogy a napokban több, nemrégiben bezárt üzlet is újra kinyit.

(Borítókép: Schobert Norbert. Fotó: Papajcsik Péter/Index)