Életének 68. évében meghalt Juhász László színművész. A gyászhírt a Pécsi Nemzeti Színház közölte.

Évekig volt nagy sikerű, ikonikus színművésze az egykori Pécsi Kisszínház, Egyetemi Színpad és Nyári Színház előadásainak Juhász László, aki egy évtizeden át a Pollack Mihály Műszaki Főiskola művelődésszervezőjeként, valamint éveken át sajtófelelőse volt a Vidákovics Antal, majd a Vidákovics Szláven vezette Pécsi Nyári Színháznak. Újságíróként több alkalommal jelent meg írása a Dunántúli Naplóban és más lapokban is. Hosszú kihagyás után a Pécsi Nemzeti Színház elmúlt évadában tért vissza a világot jelentő deszkákra az Otthol, édes otthol című darab Duskó Lajosaként, onnantól haláláig a társulat állandó tagja maradt.

Hogy pontosan mi okozta a halálát, arról a Pécsi Nemzeti Színház nem adott tájékoztatást. A Facebook-oldalukon egy megható üzenetben búcsúztak kollégájuktól.

Juhász László közkedvelt személy volt a városban. Szenvedélyesen, odaadóan szerette családját, büszke volt fiaira, csodás unokáira. De élethosszig tartó szerelme a színház volt. 

(Borítókép: Égő gyertya. Illusztráció: Getty Images)