Tóth Andi és Marics Peti is zsűritagok lesznek a Sztárban Sztár új évadában, Lékai-Kiss Ramóna, Kökény Attila és Papp Szabi mellett. Az énekesnő szerint a zsűrizés komoly feladat, melyet nem lehet elviccelni.

Tóth Andi már szerepelt a műsorban, méghozzá 2020-ban, akkor második helyezést ért el.

„Ebben az talán a nehéz, hogy valószínűleg lesznek olyan versenyzők, akik már sokkal régebben, évtizedek óta vannak ebben a szakmában, és egy olyan ember fogja őket zsűrizni, aki 24 éves. Szóval ez már alapjáraton furcsa. Fontos, hogy én is bízzak magamban, a saját véleményemben és a kritikáimban, szóval én ezen leszek mindenképp, készülni fogok és nyilván igyekszem majd szépen közölni a kritikákat” – nyilatkozta a híresség, majd azt is elmondta, szerinte miért ő lesz a legszigorúbb zsűritag.

„Hála istennek amikor én voltam versenyző, elég szép pontokat adott mindenki, olyanok is, akik már voltak ebben a zsűriszékben. Szóval remélem, hogy a zsűri között nem lesz rivalizálás, bár én például azt sem viselem jó szemmel, hogy ha poénra veszik a zsűriskedést. Azért ez egy komoly szakma, ahol komoly véleménnyel kéne oda leülnünk” – tette hozzá. Arról is szó esett, hogy párjával, Marics Petivel különböző a személyiségük, mely biztosan megmutatkozik majd a műsorban. 

(24.hu)

(Borítókép: Tóth Andi Fotó: TV2/Sajtóklub)