Szerda reggeli hírösszefoglalónkban még: Tóth Andi összeköltözött Marics Petivel, komoly ételmérgezésen van túl Gelencsér Tímea, Szíj Melinda váratlanul lemondta a fellépéseit, Krausz Gábor komoly tervekkel néz a jövőbe.

Tóth Andi

A 24 éves énekesnő és párja, Marics Peti meglepte rajongóit a hírrel, miszerint nemrég összeköltöztek. A Valmar frontemberének kellett felhagynia legénylakásával, amelyen alkotó társával, Valkusz Milánnal osztozott eddig.

„Nem vagyok az az ember, aki szereti hosszasan húzni a dolgokat. Biztos van, aki úgy van vele, hogy mondjuk beszélünk az összeköltözésről két év múlva, ha már itt, vagy ott tart a kapcsolatunk. Nálam, ha valami egy hét után nem tart ott, akkor nem is fog soha. Azt hiszem, Petiből is ilyen energiákat váltottam ki, így az összebútorozás közös igény és döntés volt.

Mindketten szeretnénk minél több időt együtt tölteni és ez így a legoptimálisabb. Minek töltenénk éveket együtt úgy, hogy nem derül ki, mit hozunk ki egymásból null-huszonnégyben?

– tette fel a költői kérdést Tóth Andi.

Az énekesnő a Borsnak azt is elárulta, hogy párjával már hat évvel ezelőtt elcsattant köztük az első csók. Tóth egy kemény szakításon esett át akkoriban és elment bulizni, ahol egy akkor még számára ismeretlen fiúval csókolózott. Később kiderült, ez a fiú Marics Peti volt, aki ezt követően sokáig írogatott Tóthnak, aki végül beadta a derekát.

Gelencsér Tímea

Gelencsér Tímea nemrég elárulta, hogy súlyos ételmérgezésen esett át, ami több napra ágynak döntötte. Állapota miatt a modellnek több megjelenését – köztük a Mokka műsorát – is le kellett mondania.

Az elmúlt két napban a halálomon voltam körülbelül. Folyamatosan hányingerem volt és hánytam. Nem tudtam semmit enni, semmit inni. Bármilyen kajára gondoltam, rögtön hányingerem lett, de még a víz gondolatától is

mondta a műsorvezető, aki a múlt héten a Snowattack nevű sí-, snowboard – és zenei fesztiválon vett részt Franciaországban. Úgy véli, a bergamói reptéren ehetett valamit hazafelé, attól betegedhetett meg,

Szíj Melinda

A Megasztár egykori versenyzőjének az utóbbi időben nagyon jól futott a szekér: számos haknija volt az ország minden pontján, valamint egy ismert zenei tévécsatorna műsoraiban is gyakran megfordult vendégként. Az utóbbi időben azonban rajongói elkezdtek aggódni az énekesnőért, ugyanis váratlanul lemondta minden fellépését, egyelőre ismeretlen okokból.

„Melinda egyelőre nem szeretne arról beszélni, miért tett így, de higgyék el, nyomós oka van rá. Most nem tud kiállni a közönség elé, nyugalomra van szüksége. Azt sem tudjuk, mikor tér vissza a színpadra, de jelezzük majd a rajongóknak" – fogalmazott a Blikknek Attila, aki az énekesnő párja és menedzsere is egyben.

Krausz Gábor

A negyedik évad után hamarosan elindul a Séfek Séfe 5. szezonja is. Krausz Gábor ismét elszántan indul neki a műsornak, hogy a nézőknek és önmagának újra bizonyítson.

„Eddig kétszer volt döntősöm, de végül nem az én csapatom nyert. Idén bizonyítani akarok és megnyerni az évadot. Már az ötödik évad jön, de még mindig tele vagyok izgalommal és jó néha olyan dologgal foglalkozni, ami kiszakít a hétköznapokból” – árulta el Krausz a Ripostnak.

A sztárséf több korábbi versenyzőjével is tartja a kapcsolatot és reméli, hogy idén is gazdagodik majd néhány értékes ismeretséggel. Egyesekkel olyan szoros viszonyt ápol, hogy rendszeresen telefonál velük, egykori versenyzői pedig szívesen mesélnek neki a szakmai sikereikről is.

Járai Máté

A tegnapi nap folyamán derült ki, hogy az RTL Reggeli a továbbiakban nem kíván együtt dolgozni Járai Mátéval. A műsorvezető a közösségi oldalán mondta el véleményét a történtekről.

„Ígértem Nektek, hogy nem csak az örömökről, hanem a nehezebb, kemény időszakokról is beszámolok majd. Egy újabb hullámvölgy az életemben: nem hosszabbít velem szerződést a Reggeli, nem láthattok többet reggelente a műsorban. Fáj, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, szerettem nagyon azokat a hajnalokat, a beszélgetéseket" – írta Járai.

Járai menesztése mellett Osváth Zsolt és az utóbbi időben számos kritikát megfogalmazó Lakatos Márk sem tudott elmenni szó nélkül. Egy TikTok-videóban fakadt ki a stylist, aki érzelmileg is érintett az ügyben, mivel korábban vele is szerződést bontott a csatorna.

Tragikus hirtelenséggel kaptuk a hírt, hogy Járai Máténak is taka van a Reggeliből. Én oda is kommenteltem gyorsban, hogy hát, üdv a klubban.

Viccet félretéve, most, amikor Hollywoodban már konkrétan azt is előírják, hogy hány melegnek, transznak és egyébnek kell lenni egy stábban ahhoz, hogy Oscar-díjat kapjon egy film, én nem tudom, hogy a Reggeli vezetősége hogy meri ezt megtenni, hogy ilyen melegjogi tisztogatásokat végez!? Most már gyakorlatilag egyetlen egy meleg, de akár langyi sincs a csapatban... Hogy fog így a Reggeli Oscart kapni? Vagy már jön a tavasz és nem kell a fűtés?" – fogalmazta meg némi iróniával a sorok között.

@lakatosmarkstyle Fel vagyok háborodva! 🤣🤣🤣✌️🤪#nekedbelegyen #csilagszóró #reggeli #foryourpage #járai #fy #fyp #tv #taka ♬ eredeti hang - Lakatos Márk

(Borítókép: Járai Máté. Fotó: RTL sajtóklub)