Mexikóban nyaralt a családjával Richard Gere, amikor érkezésük után nem sokkal súlyos köhögés miatt kórházba kellett mennie. A Golden Globe-díjas színész mint kiderült, már az utazás előtt sem érezte jól magát.

Richard Gere Mexikóba utazott a családjával, hogy együtt ünnepeljék felesége, Alejandra Silva 40. születésnapját. A vakáció azonban majdnem tragédiába fulladt, miután a színész kórházba került súlyos köhögés miatt.

Az egészségügyi központban kiderült: Gere tüdőgyulladásban szenved.

A Sun úgy tudja, hogy a 73 éves színész már a kiruccanás előtt is csúnyán köhögött, sőt, az egész családja beteg volt. A mexikói út során azonban Gere állapota rosszabbodott, és súlyos köhögése miatt kénytelen volt kórházi segítséget kérni. A színész egy éjszakát az intézményben is maradt, majd visszatért a családjához, ám számára véget ért a vakáció, ugyanis ágynyugalomra van szüksége.

33 év korkülönbség

Richard Gere és a spanyol származású Alejandra Silva 2014-ben szeretett egymásba, dacára a 33 év korkülönbségnek. Kritikusaikat megcáfolva, öt évvel ezelőtt hivatalosan is összekötötték az életüket, frigyükre pedig a dalai láma áldását kérték. Házasságkötésük után nem sokkal, 2019-ben megszületett első gyermekük, a most 3 éves Alexander Gere. A kisfiú még csak 9 hónapos volt, amikor Alejandra életet adott a fiú kisöccsének. A család a New Yorktól egy órányi autóútra lévő Pound Ridge nevű településen, egy, a Hudson folyó völgyében található birtokon éli nyugodt mindennapjait.

(Borítókép: Richard Gere. Fotó: Getty Images)