Igazi álommunka lehetett megírni a rapper számára ezt a dalt.

Köztudott, hogy Széki Attila Curtis hatalmas Újpest-drukker, így nem csoda, hogy a lila-fehérek őt kérték fel rá, hogy írjon dalt az egyesület számára.

Az elkészült nóta minden hazai mérkőzésen hallható lesz az újpesti találatok után. 

A klub azután döntött úgy, hogy felkéri a rappert a dal megírására, hogy többen jelezték: nem elégedettek a korábbi „gólöröm-zenével”.

Az elkészült dalnak Curtis az előadója és dalszövegírója is egyben és a klipben is szerepel, akárcsak a korábbi újpesti legenda, Kabát Péter. 

Curtis labdarúgó pályafutása

Széki Attila mindössze 17 éves volt, amikor bemutatkozott az Újpest FC színeiben a magyar élvonalban. Hamarosan profi szerződést kapott a klubtól, ezt követően pedig többnyire az Újpest második csapatában kapott szerepet. Később játszott kölcsönben Kecskeméten (2008) és Szolnokon (2009) is. A KTE csapatával NB II-es bajnoki címet szerzett, ám egy 2009-es térdsérülés derékba törte karrierjét.

(Borítókép: Curtis. Fotó: Vasvári Tamás/MTI)