Szerdai hírösszefoglalónkban még: Király Viktor a válságba jutott házasságáról, míg Korda György és Balázs Klári 40 éve tartó boldog frigyükről vallott. Balázs Pali új dallal köszöntötte a nőket, Zsidró Tamás életmódot váltott, Valkusz Milán élő adásban omlott össze.

Varga Győző

Hétfő este elhunyt az Irigy Hónaljmirigy sztárjának édesanyja. Varga Győző megható sorokkal búcsúzott szülőjétől a közösségi oldalán.

„Mély fájdalommal tudatom, hogy Édesanyám Varga Julianna hosszú betegség után életének 75-ik évében tegnap este elhunyt. Emlékét szívemben őrzöm" – írta a zenész kedden.

Király Viktor

Néhány hónappal ezelőtt olyannyira megromlott az énekes három éves házassága, hogy felesége, Anita el is költözött otthonról közös kisfiukkal. Király azonban nemrég érzelmes sorokkal köszöntötte fel a feleségét annak 32. születésnapja alkalmából a közösségi médiában, mire a követők találgatni kezdtek: vajon helyrejött a házasságuk?

Egy, a párhoz közel álló informátor szerint a válság közel sem ért véget, Király Viktor és Anita jelenleg is külön élnek.

„A helyzet változatlan, még mindig külön vannak. Viktor nehezen éli meg ezt az időszakot, hiányzik neki a felesége és a kisfia. Abban bízik, hogy még van esély a békülésre, Anita születésnapján is elmentek együtt vacsorázni” – fogalmazott a Blikknek a forrás. A lapnak az énekes elmondta: továbbra is dolgoznak azon, hogy helyrehozzák a kapcsolatukat.

„Ő a gyermekem édesanyja. [...] Bármi is van közöttünk, Anita fontos számomra. Továbbra is próbálunk dolgozni azon, hogy megmentsük a házasságunkat, de tény, hogy vannak nehézségeink. A kisfiunk miatt azonban továbbra is sokat vagyunk együtt családként, a napokban például hármasban voltunk játszóházban.”

Korda György és Balázs Klári

Miközben Király Viktor megromlott házasságán dolgozik, addig Korda György és Balázs Klári a szerelmüket ünnepli. Az énekes páros több mint 40 évvel ezelőtt kötötte össze hivatalosan is az életét, ez idő alatt rengeteget tanultak egymástól.

„Klárikától elsősorban azt tanultam, hogy nem szabad önzőnek lenni, ugyanis neki öt testvére volt, és pontosan tudta, hogyan kell alkalmazkodni másokhoz, ellentétben velem, aki egyedüli gyerek voltam a családban, és minden szeretetet, figyelmet én kaptam. Ezenkívül sok olyan tulajdonsága van a feleségemnek, ami bennem nem volt meg, ilyen például a kitartás és a következetesség, hogy ha elhatároz valamit, azt véghez is viszi. Ez szintén olyan érték, amit általa kezdtem el alkalmazni a saját életemben” – árulta el Korda György a Hot! Magazinnak. Balázs Klári hozzátette: szakmailag is sokat segítették egymást, ő pedig megtanulta, hogyan vegye könnyedebben a dolgokat. Az énekesnő a megismerkedésük pillanatát is felidézte, mint mondta: már akkor beleszeretett leendő férjébe, amikor még nem is volt közöttük semmi.

„Eleinte kicsit tartottunk egymástól, mert mindketten éreztük, hogy ez nem csak egy kaland lesz, és az ember a komolyabb dolgok előtt hajlamos megijedni. Szombathelyen csattant el köztünk az első csók, ami feltette a pontot az i-re, ugyanis addigra már biztos voltam az érzéseimben. Gyuri azt mondta nekem, szeret, amire azt feleltem, hogy én is őt. Attól a perctől kezdve elválaszthatatlanok vagyunk” – mondta.

Balázs Pali

Új dallal jelentkezett nőnap alkalmából Balázs Pali. Az 54 éves énekes még 2018-ban szenvedett keresztszalag-szakadást focizás közben, a felépülése több hónapon át tartott. Összesen 720 gyógytornára volt szüksége, legújabb, Az én időm is eljön című számában pedig az akkor történteket is feldolgozta. Mint azt a Blikknek kiemelte: az új dalt nemcsak a hölgyeknek, hanem azoknak is ajánlja, akiknek egy kis kapaszkodóra van szüksége.

„Nekem a gyógytorna jelentette ezt a kapaszkodót. [...] Összesen 720 gyógytornára volt szükségem a felépüléshez, nyolc hónapon át mindennap háromszor csináltam lelkiismeretesen a gyakorlatokat. Az új dalom is erről szól, vagyis arról, hogy sosem szabad feladni a reményt, és hinni kell mindig, még akkor is, amikor épp maga alá temet minket a kétségbeesés. Úgy gondolom, ebben a mai, a feje tetejére állt világban különösen nagy szükségünk van a kapaszkodókra” – fejtette ki Balázs Pali.

Zsidró Tamás

Januártól életmódváltásba kezdett Zsidró Tamás és párja. A sztárfodrász tetemes súlyfelesleget szedett magára, ezért döntött úgy, hogy idén jobban odafigyel az étkezésére és a sportolásra. Az alkoholt is teljes mértékben kiiktatta az életéből.

„A súlyom megdöntött minden eddigi negatív rekordot, ezért úgy gondoltuk, megálljt kell parancsolni. [...] Összesen hét hete étkezünk az új étrend szerint: elhagytuk a cukrot, a szénhidrátot és a nehéz húsokat. Legfőképp zöldségeket és halakat eszünk. Az alkoholt is teljesen kiiktattuk az életünkből, viszont az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektetünk a sportra. Ennek eredményeként már 7 kiló mínusznál tartok” – mesélte a Hot! Magazinnak Zsidró, aki közel húsz éve jógázik, nemrég pedig egy indiai ajurvéda-központba is elvonult a párjával.

„Fantasztikusan éreztük magunkat, két hétig jógával, meditációval indultak a napjaink. Napi szinten ajurvédás orvosokkal konzultáltunk, akik különféle kezeléseket írtak elő: gyógynövényes, olajos masszázsokat kaptunk az egészségi állapotunknak megfelelően, valamint csak ajurvédás ételeket ettünk, Valentin-napon rizslevessel koccintottunk, ami meglehetősen tisztító hatású. Jót mosolyogtunk, hogy milyen 'romantikus', hogy így ünneplünk" – árulta el a sztárfodrász, aki szerelmével ebben a hónapban ünnepli első évfordulóját.

„Eddig is nagyon jó volt a kapcsolatunk, de az utazás után talán még jobb lett. Az, hogy együtt csináltuk végig az ajurvédikus tisztítókúrát, újabb élményekkel gazdagította a kapcsolatunkat. Szabadidőnkben felfedeztük a környéket, sokat kalandoztunk a szomszédos kis halászfaluban, ahol egy elképesztően érdekes és színes világba csöppentünk. Volt, hogy napfelkelte előtt lementünk az óceánhoz, és lenyűgözve néztük, ahogy a halászok húzzák ki a hálóikat és szortírozzák a halakat. Nem éreztük magunkat turistának, inkább beépültünk a világukba, filmbe illő videókat készítettünk arról, ahogy tevékenykednek”.

Valkusz Milán

Vigasztalhatatlan volt Valkusz Milán vasárnap este, miután a Sztárban Sztár zsűrijétől 40 pontot kapott a maximális 50 helyett. A zenész ezúttal Chuck Berry bőrébe bújt, ám előadásával közel sem kápráztatta el a zsűrit, Tóth Andi mindössze 7 ponttal értékelte a produkciót.

@sztarban_sztar_tv2 Valkusz Milán Chuck Berry-ként lépett a színpadra! ✨🎤🎉 #sztarbansztar #valkuszmilan #tv2 #chuckberry #neked #nekedbelegyen #foryou #foryoupage ♬ eredeti hang - Sztárban Sztár

„Teljesen jogos volt a zsűri értékelése, ennyit ért ez a produkció. Nem teszek különbséget az ítészek közt, ugyanannyit nyom a latban számomra mindenki értékelése. Peti kritikája is csak egy pillanatra ütött szíven, mert hiába a barátom, tőle ugyanúgy az őszinte véleményt várom. Velem nem kell finomkodni, mert mentálisan erős vagyok, könnyen helyre tudom tenni magamban a dolgokat. Otthon is még elemezgettem a produkciót, mert nem akarom elkövetni legközelebb azokat a hibákat, amelyek most zavart okoztak. [...] Előadás közben, ha a hangra fektettem nagyobb hangsúlyt, akkor a tánc volt gyengébb, ha a táncra fókuszáltam, elvitte a hangot. Talán többet kellett volna gyakorolnom. [...] Mivel Chuck Berry stílusa, a dalai nekem otthonos terep, [...] úgy voltam vele, hogy ezzel majd mindenkit lenyűgözök. [...] Talán ez is volt a baj. [...] Mindenesetre rohadtul éreztem magam, csalódás volt. Már minden ok, újult erővel vetettem bele magam a heti próbákba” – magyarázta a Borsnak Valkusz Milán.

Majka

Nyugdíjas éveit az Egyesült Államokban töltené, de már azelőtt is minden évben kiutazna a teljes téli időszakra, hogy a hideg hónapokat a napsütötte Los Angelesben töltse: Majka már házvásárláson gondolkodik Las Vegasban, nem véletlenül ott, hiszen mint azt a Hot! Magazinnak elárulta: megszállottja a kártyázásnak.

„Leginkább az apró dolgoknak örülök, legyen az akár egy pókerezés a barátaimmal. Ha az ember elér egy magasabb szintet vagy státuszt, rájön, valójában tényleg olyan dolgokkal érdemes foglalkozni, amelyek boldoggá teszik. [...] Imádok ülni az asztalnál, froclizni a többieket, semmitmondó, férfias témákról beszélgetni, és akkor semmi mással nem foglalkozni, csak a játékkal. Arról, hogy milyen összegeket nyerek vagy vesztek, azért nem szeretek beszélni, mert bizonyos embereknek ez csupán aprópénz, másoknak viszont akár az életüket is képes lenne megváltoztatni. Azt viszont ki merem mondani, hogy a szerencsejátékból inkább pozitívan jövök ki, ami elsősorban annak köszönhető, hogy leginkább kártyázom, amiben jó vagyok” – árulta el Majka, aki már nézegeti az eladó házakat Vegasban.

„Az a terv, hogy a nyugdíjas éveimet szeretném Amerikában tölteni, amikor már a gyerekek is nagyobbak lesznek. Egyelőre nem tervezünk hosszú távra kiköltözni, de szeretnénk házat venni Las Vegasban, hogy az októbertől márciusig tartó időszakot, amikor rossz idő van Magyarországon, kint tudjuk tölteni a melegben. Persze, ezt sem rögtön valósítjuk meg, még egy kicsit gyűjtögetünk az ingatlan vásárlására”.

(Borítókép: Majoros Péter és Varga Győző. Fotó: TV2/Velvet)