Mindössze 47 évesen, 10 évvel ezelőtt hunyt el Bódi László, a Republic zenekar alapítója, énekese és frontembere, súlyos szívbetegségben. Édesanyja azóta sem tudja feldolgozni fia korai halálát.

A gyászoló édesanya a TV2 riportjában elárulta, hogy a mai napig álmodik fiáról, sőt, néha síron túli üzenetek is érkeznek elhunyt gyermekétől. Egyik alkalommal akkor érkezett a frontembertől a túlvilági üzenet, amikor komoly betegséggel küzdő édesanyját szólította meg.

Covid-os voltam, negyven fokos lázzal és megjelent nekem

– mondta az asszony a riportban. Szabó András hegedűművész is megszólalt, aki elárulta, hogy a Republic frontembere véleménye szerint azért vállalta be az életmentő szívűtétet, mert félt a beavatkozástól és attól is, hogy a transzplantáció után megváltozik a személyisége.

(Borítókép: Bódi László Fotó: Haáz Sándor/MTI)