A hét első hírösszefoglalójában még: Tápai Szabina nem mindenáron akar szerepelni, Tóth Gabiéknak egyelőre várniuk kell a költözéssel, Széphalmi Juliska elárulta, eddig miért nem mutatta be új párját a kisfiának.

Tóth Gabi

Az énekesnő és férje, Krausz Gábor nemrég osztotta meg a nyilvánosággal, hogy új helyre költöznek, pontosabban a sztárok körében egyre népszerűbb Pest megyei városba, Szentendrére.

Tóth korábban azt is elárulta, hogy a tavasz második felében már szeretne új házukban lakni, azonban lehetséges, hogy ez mégsem fog megvalósulni. A sztárséf 24 óráig elérhető Instagram-történetében megmutatta, hogy jóval több tennivaló van a ház körül, mint amennyire eredetileg számítottak.

Szerintem elég lesz egy tisztasági festés... De nem lett elég

– idézte Krausz Gábor felvételének szavait a Blikk. A videón látszik, hogy a leendő otthonukban éppen munkások szedik szét az ablakkereteket és cserélik ki őket feltehetően sokkal modernebbekre.

Tápai Szabina

A háromgyerekes édesanyát a Troll a konyhában című műsorban láthatjuk legközelebb. Tápai elmondta, nem mondott elsőre igent a felkérésre, ugyanis úgy érzi, már nem akar mindenáron szerepelni a tévében.

Évek óta nem szerepeltem semmilyen műsorban. Úgy éreztem, eleget bohóckodtam már a tévében, és kicsit elegem is lett.

Másrészt szinte minden nagyobb produkcióban megfordultam már. Először a Trollra is nemet mondtam, de aztán a készítők meggyőztek. Azt ígérték, szórakoztató lesz, és valóban az is volt. Utólag nagyon örülök, hogy elvállaltam” – mesélte a Blikknek az exsportoló. Bár Szabina nyitott a szereplésekre, csakis olyan produkciót vállal el, amely mellett minőségi időt tölthet a gyermekeivel.

„Már nem mindenáron akarok tévézni, és szerencsére nem is vagyok hozzákötve, más területeken építem a karrieremet: viszem a divatmárkámat, végzem a marketingmunkáimat és lett egy civil állásom is egy cégnél. Bár sok mindennel foglalkozom, ezek tökéletesen beilleszthetők a családi életembe” – mesélte a családanya, hozzátéve, nem egyszerű az élet minden területén helytállnia.

Széphalmi Juliska

Korábban a Velvet is beszámolt róla, hogy Széphalmi Juliskára rátalált a szerelem. A színésznő új párját Kovács Richárdnak hívják, aki szintén táncos. Széphalmi felelősségteljes édesanyaként kisfiának még nem mutatta be új hódolóját.

Az a pillanat csak akkor jön majd el, amikor Ricsivel úgy érezzük, valóban egymás mellett képzeljük el a jövőnket. Nem szabad hirtelen döntéseket hozni, nekem Lacika érdekeit is szem előtt kell tartanom

– mondta a Bestnek a színésznő.

Kelemen Anna

Korábban a Velvet is beszámolt arról, hogy Kelemen Anna drasztikus fogyókúrába kezdett. Fél év alatt 10 kilótól szabadult meg és februárban arról adott hírt, hogy csupán 43 kilós. Az orvos szerint, ha az akkori 7,4 kiló zsírt is leadja, ami még rajta van, életveszélybe kerülhet. Kelemen a legújabb Címlapsztori adásában azt állította, azóta is fogyott, januárban pedig ijesztő gondolatokat osztott meg a Fókusz nézőivel.

„Mostanában inkább sokat iszom, ami alatt folyadékot értek. Nagyon sok mindennel próbálok elmenni a falig.

Kíváncsi vagyok például, mikor lesznek mondjuk beszédzavaraim a szénhidrátmegvonástól, vagy mitől lassulok be. Mert – valljuk be – nagyon erős nem vagyok. Kevesebb kalóriával súlyokat nem tudok emelgetni

– mondta Kelemen.

(Borítókép: Kelemen Anna. Fotó: Velvet/Szecsi István)