Mindannyian a boldogságuk érdekében vetettek véget házasságuknak és azóta sikeresen rájuk talált az új szerelem.

Még épp, hogy csak elkezdődött a 2023-as, de az utóbbi napokban már két pár is bejelentette válását. Egyikük Peller Anna és Lukács Miki, akiket a Nyerő Páros korábbi szériájában ismerhettek meg közelebbről a nézők és közel 13 évig éltek házasságban. Másikuk pedig Kollányi Zsuzsi és férje, akik három közös gyermeket nevelnek.

Mindannyian a boldogságuk érdekében vetettek véget házasságuknak. Bár ők még életük új fejezetének elején tartanak, másoknak már sikerült megtalálni az új szerelmet a válás után. Lássuk, kik ők.

Marsi Anikó

Marsi Anikó és Palik László 16 évig voltak házasok, ám 2021-ben bombaként robbant a hír, miszerint a sztárpár külön utakon folytatja tovább. A Palikék Világa by Manna műsorvezetője egy budai ingatlanba költözött egyedül, míg a két fiuk, a 14 éves Vilmos és a 12 éves Vince az édesanyjukkal a korábbi közös családi otthonban maradt.

A legfrissebb hírek szerint Palik Lászlóra azóta rátalált a szerelem, a TV2 az Exatlon Hungary második évadában feltűnt személyi edzővel, Cservenák Alexandra személyében. Marsi Anikó életébe pedig betoppant Gábor, akivel azóta is boldog párt alkotnak.

Mádai Vivien

A műsorvezető két házasságot tudhat maga mögött, míg az első alkalommal csupán nyolc hónapig volt házas, addig második férjével már családot alapított, ugyanis megszületett Zénó nevű kisfiúk.

Egy évvel ezelőtt derült ki, hogy Mádai összeköltözött titokzatos ügyvéd szerelmével, egy budai luxusingatlanba. A férfinak szintén van egy gyermeke az előző házasságából. A műsorvezető korábban egy spanyolországi nyaralásuk alkalmával mutatta méretes gyűrűjét az ujján, vagyis a jelek szerint harmadszor is bekötik a fejét.

Meggyes Dávid

Meggyes Dávid és Horváth Gréta 2022-ben sokkolták követőiket, amikor bejelentették, hogy két év házasság után elválnak. A sztárpár az Ázsia Expressz című utazós kalandrealityben tűnt fel, és nemcsak megnyerték a műsort, de a fináléban mondták ki a boldogító igent. A boldogság azonban nem tartott sokáig. Kívülről nem látszott, hogy problémáik lennének. A családalapítást tervezték, sőt Horváth egy interjúban azt mondta, hogy Meggyes személyében megtalálta mindazt, amit keresett az életben.

A férfiről viszont idő közben kiderült, hogy a házasság alatt több nőnek is udvarolt, és végül egy táncosnő, a szintén elvált Stana Alexandra oldalán találta meg a boldogságot.

Molnár Andi

Mindenkit meglepett, hogy a Dancing with the Stars csinos zsűritagja, Molnár Andi és párja elindították a válópert. Molnár nemrég őszintén beszélt arról, hogy párterapeuta segítségét is igénybe vették, hogy megmentsék a szerelmüket. Mindkettejük számára nehéz volt beismerni, hogy már nem teszik boldoggá egymást. A táncosnő számára az utolsó lökést az adta meg, amikor megérezte, hogy férje már nem támogatja őt, nincs mellette, amikor szüksége lenne rá.

Molnár azóta Szente Vajk oldalán találta meg a boldogságot. A pár állítólag tavaly április óta randizgat, azonban kapcsolatukat féltve őrzik a nyilvánosságtól.

Várkonyi Andrea

Várkonyi közel hét évet élt házasságban egy bizonyos Szilvay Attilával, majd válásuk után nem sokkal megismerte Bochkor Gábort, akivel 12 év után futott zátonyra a kapcsolatuk 2018-ban. Várkonyi szerint a szakításuk oka az volt, hogy máshogy vélekedtek a családalapításról.

A 48 éves műsorvezető, azóta 2021-ben ismét oltár elé mellett, a politikus, Mészáros Lőrinc oldalán. A pár a kapcsolatuk elején rengeteg kritikát kapott, de ők ezzel nem foglalkoznak.

Kovács Áron

2021 februárjában robbant a hír, miszerint Kovács Áron 25 év után válik. A népszerű tévés a Life Tv műsorában fejtette ki, hogy a gyermekei védelmében nem akarta a nyilvánosság előtt kiteregetni a magánéletét és házasságának felbomlásának okait. Mint fogalmazott, saját magát nem tartja sztárnak, ezért nem érzi úgy, hogy a válása közérdeklődés tárgyát képezné, a folyamatban lévő ügyről pedig nem szándékozott többet elárulni. Ugyan a pár 25 évig kitartott egymás mellett, a sokadik hullámvölgyet már nem élte túl a kapcsolatuk, s hiába próbáltak megoldást találni a gondjaikra, végül nem sikerült.

A 51 éves műsorvezető tavaly év végén mutatta meg a nyilvánosságnak 25 évvel fiatalabb szerelmét, Zsófit. A párt egyáltalán nem zavarja a nagy korkülönbség, sőt a közös családalapítás is többször szóba került köztük.

Hosszú Katinka

Hosszú Katinka 2013 és 2019 között volt Shane Tusup felesége. Majd még válásuk évében az úszónő beleszeretett Gelencsér Mátéba, aki 2022-ben megkérte a kezét és idén jelentették be, hogy hatalmas a boldogság, ugyanis első közös gyermeküket várják.

Bereczki Zoltán

A népszerű színész, énekes, zenei producer közel 7 évig élt házasságban Szinetár Dórával, akivel még 2005-ben házasodtak össze. Azóta már mindketten megtalálták a boldogságot. A színész Batai Éva oldalán, akivel 2021-ben mondták ki a boldogító igent, majd szintén ebben az évben meg is született első közös gyermekük, Flóra.

Szinetár pedig jelenleg Makranczi Zalánnal él, akivel 2015-ben házasodtak össze, és egy közös gyerekük született. Harmadik férjének templomi esküvőn is hűséget fogadott, úgy érzi, ez a kapcsolat örökre szól.

Kulcsár Edina

Kulcsár Edina és Szabó András, azaz Csuti a tavalyi év végén vált el hivatalosan is egymástól. A pár szerint már hosszú ideje gondok voltak a házasságukkal, amiket próbáltak helyrehozni, de végül mégis a válás mellett döntöttek.

A modell ujján ugyanakkor azóta újra csillog a jegygyűrű, ugyanis idén állt oltár elé G.w.M, vagyis Varga Márk oldalán. Az egykori szépségkirálynő pedig már első közös gyermeküket hordja a szíve alatt, akinek az Amara nevet adják.

(Borítókép: Kulcsár Edina. Fotó: Index/Kaszás Tamás)