Beat
Korábban a Velvet is beszámolt róla, hogy a Fekete Vonat egykori énekese súlyos anyagi gondokkal küzd. Sokat remélt az idei év eleji nagykoncertjüktől, ám a 4 millió forintnyi előleg ellenére is napról napra él. Barátai azt állítják, csak akkor fordult hozzájuk, ha pénzre volt szüksége, így ők is hamar elpártoltak tőle. Az énekes a családjától is elköltözött, ám a szomszédok szerint nem volt békés az elválás.
Beat teljesen kifordult magából, amikor megtudta, hogy nagykoncertje lesz, és milliók ütik majd a markát. Amikor elköltözött, azt kiabálta az utcán, hogy új életet kezd, és gazdag híresség lesz.
25 évig volt együtt az élettársával, két gyereket neveltek, az unokájuk is velük élt, de elhagyta a családját a hírnévért. Az élettársa szinte éjjel-nappal dolgozott, Beatnek csak ritkán voltak munkái, valószínűleg ez azóta sem változott. Csak akkor láttuk, ha pénz kellett neki” – kezdte a neve elhallgatását kérő szomszéd a Blikknek.
„Elvitt a házból egy tévét, aztán nemrég több tekercs tapétát is, ami a felújításokhoz kellett volna. Az élettársa rendőrt hívott, de nem vették komolyan, mert 25 évig együtt éltek. Azt mondták, majd megoldódik a konfliktusuk” – magyarázta az informátor. Hozzátette: amikor Beat novemberben elköltözött, nem rögtön munkásszállóra ment, hanem egy hotelben húzta meg magát, feltehetően a Fekete Vonat-koncert előlegéből. A szomszédok úgy tudják, Beat már néhány nappal a költözése után összejött egy másik, fiatalabb nővel.
Hajmási Dávid
A legújabb magyar sorozatban, a TV2 Hazatalálsz című produkciójában láthatjuk viszont Hajmási Dávidot. A színész az elmúlt két évben sok időt töltött külföldön: fél évig Portugáliában önkénteskedett, majd Dél-Amerikában is megfordult. Az új széria főszerepe miatt meg kellett szakítania külföldi kalandjait, valamint a külsején is változtatnia kellett. Hosszú hajának és szakállának nehéz szívvel búcsút kellett intenie.
„Reménykedtem egy kicsit, hogy talán meghagyják a hosszú hajamat, de amikor megkaptam a szerepet, sejtettem, hogy szükség lesz a hajvágásra. Tamás rendőr volt, és az alkotók úgy gondolták, hogy a szörfös külsőm nem összeegyeztethető a karakterrel.
Fel voltam rá valamennyire készülve, de amikor nyisszant az olló, az azért nem volt jó
– árulta el Hajmási, akinek régi fotóját ide kattintva tekintheti meg.
Kucsera Gábor
Az Ázsia Expressz új évadának versenyzői közül Kucsera Gábor számára lehetett a legnehezebb a búcsú, hiszen három gyermekét kellett hátrahagynia hetekre. A világbajnok kajakozó elárulta, hogy csemetéi, a kilencéves Bence, a négyeves Milla és a másfél éves Bella közül a legszorosabb kapcsolata kisfiával van, akinek a véleményét is kikérte az elutazásával kapcsolatban.
„Szoros a kapcsolatom Benivel, ezért mindent megbeszélek vele. Most is megkérdeztem, hogy elmenjek-e erre a hosszú utazásra. Gondolkodás nélkül rábólintott: igen, mehetsz! Ő mondta ki rá az áment! Megígértem neki, hogy sietek haza” – mondta Kucsera a Hot Magazinnak. A sportoló reménykedik benne, hogy mire hazajön, lecsendesedik a válása körüli botrány.
Nem tagadom, jó lesz kiszakadni ebből a helyzetből, amiben hetek óta vagyunk. Talán mire hazaérek, mindenki napirendre tér afelett, ami Szabinával és velem történt
– fogalmazott az egykori kajakos, akinek a szintén olimpiai bajnok Tóth Dávid lesz a partnere a műsorban. A két férfi sportmúltjuk miatt már gyerekkoruk óta ismeri egymást, így biztosan jó párost alkotnak majd.
Ördög Nóra
Szintén Mexikóban tartózkodik a forgatások miatt Ördög Nóra, aki az Ázsia Expressz háziasszonya lesz. A műsorvezető meglepődve tapasztalta, hogy bár Mexikó egy igen színes és vidám országnak tűnik, este 10 után megmutatkozik az árnyoldala.
Van egy település, ahol nem szabad megállni nekünk sem, meg a versenyzőknek sem. Ha véletlenül ott kirakják őket, akkor azonnal megy értük a security
– árulta el a műsorvezető, akit egy helyi férfi figyelmeztetett a veszélyre, majd azzal próbálta nyugtatni Ördögöt, hogy gyerekeket nem nagyon szoktak elrabolni.
(Borítókép: Ördög Nóra. Fotó: Kaszás Tamás/Velvet)