Több év eltelte után derült ki a turpisság.

Majka 2021-ben vette feleségül akkori nevén Hornyák Hajnalkát, vagyis Dundikát. A páros közel 11 év együttjárás után mondta ki a boldogító igent. A rapper a Zsákbamacska műsorában számolt be arról, hogy akkoriban nem gondolta, mennyi teendővel jár egy esküvő megszervezése, hiszen olyan apróságokra is figyelmet kellett fordítania, mint a terítő színe vagy az evőeszközök kiválasztása.

Majka később rájött, hogy ezek a részletek milyen fontosok annak érdekében, hogy igazán harmonikusan teljen a nagy nap. Állítását bizonyítva rögtön meg is kérdezte Pápai Jocitól, hogy mit tett akkor, amikor megérkezett az esküvőre.

Rögtön szalvétáztam! Megettem három kiló szalvétát, az volt az első

– vetette oda nevetve Pápai, majd Majka, rákontrázva műsorvezetőtársa szavaira, hozzátette: barátja el is lopott néhány evőeszközt az étkészletből.

 (Borítókép: Majoros Péter. Fotó: Papajcsik Péter/Index)