Mai hírösszefoglalónkban még: Valkusz Milán elárulta, hogy együtt van-e még a barátnőjével, kiderült Stohl Luca babájának neme, Szabó Zsófi alkoholmentes kihívásba kezdett.

Valkusz Milán

Marics Peti és Tóth Andi szakítása után felröppentek hírek, amelyek szerint a ValMar duó másik tagjának, Valkusz Milánnak is véget ért a párkapcsolata. A rapper barátnője, Petra ugyanis nem volt jelen a stúdióban a Sztárban Sztár utolsó két adásakor – számolt be a Bors.

Sztárban Sztár versenyzője hamar reagált a bulvárlapnak a szakításról szóló pletykákra.

Megvagyunk Petrával, nem szakítottunk

– nyilatkozta Valkusz Milán. Elmondása szerint azért nem volt ott a barátnője az utóbbi két adásban, mert nem kapnak sok belépőt a versenyzők. Állítása szerint a húsvét vasárnapi döntőben már ismét a nézőtérről fog neki szurkolni Petra.

Stohl Luca

Január végén a közösségi oldalán adta hírül, hogy anya lesz, nemrég pedig újabb részleteket osztott meg várandósságáról Stohl Luca. Az édesanya és párja már azt is tudja, hogy milyen nemű lesz a baba, ám egyelőre ezt titokban tartják. 

„Szerintem a közvélemény akkor fogja ezt megtudni, amikor azt is, hogy már megérkezett. Nagy babaváró buli, meg bejelentés nem várhatóak. Majd, ha megszületett és elérkezettnek látjuk az időt, hogy erről beszámoljunk a nagyvilágnak is, akkor majd az is kiderül, hogy kisfiú, vagy kislány. Mi már tudjuk, és nagyon örülünk. Igaz, nem volt elvárás se az, hogy fiú legyen, se az, hogy lány, de nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy az lesz, ami, aki” – nyilatkozta a műsorvezető a Naphire.hu-nak.

Szabó Zsófi

A műsorvezetőnő megfogadta, hogy áprilisban nem iszik alkoholt. Debreczeni Dóra közösségi posztja inspirálta a műsorvezetőt. Az ott felsorolt életmódváltó tippek közül választotta ki az alkoholmentességet.

Stohl András

Stohl András egy horrorbalesetről vallott a TV2 Ütős Ötös című műsorának tegnapi adásában. A színésznek egy színpadi jelenetben leszakadt az ujja, amelyet később szigetelőszalaggal kellett a helyére rögzíteni.

„Ez a színpadon volt, ahol az volt a dolgom, hogy egy rönköt kellett odacsapnom a színfal oldalához, de beszorult az ujjam... és leszakadt. Lógott. Tartottam, de gyűlt a vér a kezemben, mert közben nekem még beszélgetnem kellett Vajda Drunyóval (Vajda László), vívnom kellett vele egy nagy rönkkel, aztán meg kellett csókolnom Básti Julit” – magyarázta Stohl, aki leszakadt ujjal is végigcsinálta a darabot, és csak később, a színfalak mögött rögzítették a leszakadt testrészt, amely végül teljesen helyrejött. 

(Borítókép: Stohl András a Centrál színházban. Fotó: Trenka Attila/Index)