A Való Világ egykori győztese a Rádió 1 Balázsék című műsorában mesélt az élményeiről.

Nagy Alekosz a szeretőjével, Rékával vágott neki a TV2 Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című műsorának. A celeb több éves kihagyás után tért vissza ismét egy nagyszabású showműsorba. Alekosz és párja nemrégiben hazatért a forgatásról, ezt Facebook-oldalán is megosztotta a hazai sztár. 

A hazatérő versenyzőt Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani faggatta az élményeiről, amelyekről készségesen be is számolt. Néhány élmény egészen rémisztő képet fest Mexikóról, ugyanis a celeb szerint többek között azt sem lehetett eldönteni, hogy kik a rendőrök egyáltalán. 

„Amikor már a rendőrtől félsz, és úgy érzed, nem tudod, segíteni van-e ott vagy téged elvinni, valamit csinálni, ott már gond van. Amikor bekéredzkedtünk egy nőhöz, és a nő úgy érezte, bajt hozunk rájuk, mert meglátták a kamerákat és a stábot, és a kartell ezt nem szereti, hogy ha az ő felségterületein ilyen mozgolódások vannak, kihívott valakit, majd

megjelent húsz géppuskás, hat-nyolc rendőrautóval, körbe fogtak minket.

Beszálltunk a kocsiba, a szerkesztő mondta, hogy gombokat lenyomni, kiszállni tilos, kamerát fel ne emelje senki, mert akkor vége.

Ott volt egy pont, amikor azt mondtam, gyerekek, erről nem volt szó”

– mesélte Alekosz, aki azt is elárulta, hogy az egyik éjjel a kartellesek elrabolták a biztonsági őrüket, őt később „nem túl jó állapotban” látták. 

(Borítókép: Alekosz és Réka. Fotó: TV2)