Kanadában kapott lehetőséget Gömöri András Máté, most pedig Polyák Lilla színésznővel közös házát árulja a testépítőként is sikeres színész.

Nemzetközi filmekben is kamatoztatná tehetségét Gömöri András Máté, akinek álma talán valóra válhat: a színészt a Blikk információi szerint felvették a kanadai Seneca College színészszakára. Feleségével, Polyák Lillával jelenleg közös házukat árulják, ám hogy a kettőnek van-e köze egymáshoz, arról a Blikknek vallott a Budapesti Operettszínház művészházaspárja.

„Nemzetközi filmekben is szeretném kamatoztatni az alkatom adta lehetőségeket. A nyelvi akadályokat pedig csak úgy tudom minimalizálni, ha anyanyelvi környezetben tanulok, így találtam rá erre az iskolára Torontóban. Csodás, hogy felvételt nyertem, de még nem dőlt el, élek-e a lehetőséggel. Sok mindent át kell gondolnunk, terveznünk együtt. A Budapesti Operettszínházban van a héten premierem [...], a színház mellett a sportolói együttműködéseim nagy része is ideköt, erőemelőként is a magyar válogatott színeiben tervezek hosszútávon” – árulta el a lapnak a színész, akiben feleségével együtt fel sem merült a gondolat, hogy egy ideig esetleg külön éljenek.

„Rendkívül erős köztünk a kötelék, ezért ezt úgy kell kitalálni, hogy adott esetben kétlaki életet tudjunk működtetni, mert engem hazahúz a rengeteg koncert és színházi feladat. Anyaként motivál, hogy amikor kint lennék, csak néhány órányi autóútra lennék az Egyesült Államokban tanuló Zsombor fiamtól” – fogalmazott a színésznő. Elárulta:

a ház értékesítése és a torontói lehetőség között nincs összefüggés.

A házaspár néhány hónapja dobta piacra a Dunakeszin található 781 négyzetméteres, kétszintes, medencés otthonát nem kevesebb, mint 129 millió forintért. Az ingatlan 80 méterre található a Duna-parttól, tartozik hozzá egy kétállásos garázs, száraz pince, szauna és csónakház is.

„Akkor döntöttünk az eladás mellett, amikor Zsombor elment a tengerentúlra tanulni, egy éve. Dunakeszi gyönyörű és az álomotthonunkat veszi meg, aki megveszi a házunk, de hiszek abban, hogy mindig kell a megújulás. [...] A nagyfiam még évekig Amerikában tanul, a kisebbik pedig jön-megy, 16 évesen már a városi nyüzsgésre vágyik, így egy kisebb fővárosi lakásban gondolkodunk.”

A családi házról készült fotókat ide kattintva tekintheti meg.

(Borítókép: Polyák Lilla. Fotó: Gorondy-Novák Edit/Index)