Beszélgetések, intim titkok, lehengerlő akciók: a TV2 műsoraiban hazánk celebjeinek olyan oldalát ismerheti meg, amelyet ezelőtt csak ritkán látott.

Gelencsér Tímea

Gelencsér Timi elsírta magát a nehézsorsú menhelyi kutyák között, miután mérhetetlenül felháborodott azon, hogy más ismert emberek csak pénzért vállalták volna, hogy segítsenek egy menhelyet. A híresség nem tudja hová tenni a magyar celebek viselkedését.

A kezdeményezés, amelyben Timi részt vett, arról szólt, hogy aki a közösségi médiában posztolt egy képet, és betaggelte az adott márkát, akkor minden egyes poszt után az a márka adományt adott a kiválasztott menhelyeknek. A segítségek átadása előtt tájékoztatták őt, hogy más hírességek is részt vesznek majd az átadón, végül azonban senki sem jött el a meghívott hazai celebek közül.

„Volt velem egy állatorvos is, aki elmondta, hogy azért vagyok egyedül, mert az ismert emberek pénzért vállalták volna ezt az adományátadást. Mindenkinek szíve joga, hogy hol segít. Akár gyerekeknek, akár állatoknak, akár időseknek, akár betegséggel küzdőknek. De inkább mondjunk ilyenkor nemet” – fogalmazta meg véleményét a modell, aki azt is elárulta: az adományok átadásakor bizony elérzékenyült, részben az adott helyzetből adódó tehetetlenség miatt.

„Volt bennem egy ilyen tehetetlen düh, mert ott megkértek, hogy minden kutyussal fotózkodjak, hátha ha én is rajta vagyok a fotón, akkor hamarabb gazdira találnak. Nyilván ott voltam, vállaltam, hogy az összes kutyussal lefotózkodom, de nyilván erre többen lettünk volna. Rosszul esett, hogy mások nem biztos, hogy úgy gondolkoznak mint én” – fejtette ki csalódottságát Gelencsér. Azt is leszögezte, hogy ha találkozik egy-egy hírességgel a meghívottak közül, akkor rákérdez majd tőlük erre a szívfacsaró esetre.

„A kis pityergésem másik oka a kis kutyusoknak a sorsa. Az, hogy én nagyon-nagyon azt támogatom, hogy mindenki fogadjon örökbe aki tud, hiszen olyan sorsok vannak itt. Itt is az egyik kutyusnak a lába sérült, szétverték kalapáccsal. Ezért a kutyusért jöttek volna és aztán visszamondták. Vele már találkoztam a tavalyi átadáson is. Egy éve ott van.”

Szaszák Zsolt

Három milliméteren múlt az élete a múlt ősszel autóbalesetet szenvedő Szaszák Zsoltnak. A 23 éves színész arca szinte a felismerhetetlenségig roncsolódott, orra apró szilánkokra tört, és azonnal műteni kellett. Zsolt kilencvennel csapódott bele egy mezőgazdasági járműbe. A horrorbalesete után nem hagyta el magát: újra a munkájára és új projektjeire koncentrál, most Kerényi Miklós Máté támogatásával.

„Ez egy nagyon súlyos autóbaleset volt. Nekem még lesz egy korrekciós műtétem, de az már csak egy esztétikai műtét. Az orrnyergem nekem teljesen most fémből van és ezt még fel fogják tölteni nyáron. Ez úgy fog kinézni, hogy mutatnak nekem hat fotót és akkor azt mondom, hogy az ötös orrot szeretném magamra applikáltatni, és akkor ezt megcsinálják a Szegedi Tudományegyetemnek az orvosai” – árulta el a szerda reggeli Mokkában a színész, aki azt sem tagadta, hogy bár szerette a természetes orrát, most már egy olyan formát fog választani magának, amely még esztétikusabb külsőt kölcsönöz számára.

Öröm az ürömben, hogy a baleset nem csak negatív hozadékokkal járt a Sztárban Sztár leszek! című tehetségkutató műsor felfedezettje számára: korábbi orrsövényferdülése ugyanis teljesen megszűnt a baleset utáni műtétjének köszönhetően, ez pedig a hangképzésére is pozitív hatást gyakorol. 

A beszélgetés során Kerényi Miklós Máté is megszólalt. Mint arra rámutatott, bár korábban is jó barátok voltak, a fiatal színész autóbalesete csak még inkább összekovácsolta őket, így büszkén támogatja őt a karrierjében is.

Szaszák Zsolt nemsokára Jézus szerepében lesz látható. 

Budavári Fülöp

Újabb fergeteges pillanatokat ígér mindenki számára a Szerencsekerék legújabb adása, ahol Budavári Fülöp és Erdélyi Mónika pörgetik meg a kereket a milliók reményében.

Amint elkezdődik az adás, Kasza Tibi alig győzi dicsérni Budavári Fülöp orgánumát, sőt még egy dalt is kér tőle, ám az influenszer nem vállalja az éneklést,

a vetkőzést viszont annál inkább

– derül ki a műsor előzeteséből.

„Neked ez a saját hangod, amin beszélsz?! Atom, én még ilyet nem hallottam! És most egész este ezt fogod nyomni?! Te énekelsz egyébként?” – fogalmazta meg a TV2 korábbi online riporteréhez intézett kérdéseit a műsorvezető, Kasza Tibi. 

Budavári Fülöp büszkén állította, hogy igen, ez a saját orgánuma, énekelni azonban nem szeretett volna ebben a műsorban. Több se kellett a műsorvezetőnek, inkább arra kérte az influenszert, hogy vegye le a felsőjét, mert látja, hogy sokat edzett az elmúlt időszakban.

(Borítókép: Budavári Fülöp. Fotó: Bodnár Patrícia/Index)