Hírösszefoglalónkban még: Judy újra szerelembe esett, Kis Grófo új házba költözik a családjával, Tomán Szabina és férje templomban is kimondta a boldogító igent, Polgár Árpád elvesztette az íz- és szagérzékét, Cserháti Zsuzsa úgy hitte, hogy halála után elfelejtik, Nagy Feró unokáit lenyűgözte Disneyland, Bereczki Zoltán stand-up estre készül.

Judy

Új szerelem tüzében ég Judy. A válás utáni magányos időszak véget ért. Hosszú hónapokig tartó szerelmi fájdalom után az énekesnő újra rátalált a boldogságra. A szakítása óta először látni mosolyogni, és ez nem másnak köszönhető, mint egy őszes hajú, magas úriembernek, akivel a napokban látták együtt az énekesnőt.

„Már sokszor összefutottam velük errefelé. Nemrég ugyanabba a veresi étterembe tértek be, ahol mi is épp vacsoráztunk a családdal. Nagyon boldognak tűntek, Judy kislánya, Maja is velük volt. Szépek, aranyosak voltak együtt hárman” – árulta el a Blikknek a lap egy informátora. Hozzátette: 

Biztos vagyok benne, hogy levette a lábáról a művésznőt, mert egy szerelmes asszonyt mindig kiszúrok.

Kis Grófo

Kis Grófo már majdnem befejezte álmai házát Biatorbágyon, ahol három éve dolgozik. A zenész eredetileg azt tervezte, hogy aktívan részt vesz a ház felépítésében, még a festést is próbálta, de a tervek változtak, illetve a művészkedés sem ment neki igazán, így inkább a sitt összeszedésével és elszállításával foglalkozott. 

ATV2 Mokka stábját nemrég körbevezette az épülő otthonban, amely a modern, minimalista stílust követi. A zenész elmondta, hogy fontos számára a kert és a jakuzzi is. Már a ruhái tizedét is átvitte a házba, reményei szerint pedig néhány hét múlva teljesen be tudnak költözni a kedvesével.

Az énekes 12 évvel ezelőtt házasodott össze feleségével, de még nem voltak templomi esküvőn. Úgy döntöttek, hogy megkeresztelkednek, és Isten előtt is kimondják a boldogító igent. A zenész elárulta, hogy tavaly nagyon vallásossá vált.

Tomán Szabina

Tomán Szabina és Színi Béla nemrégiben csodás mérföldkőhöz érkeztek: templomi esküvővel pecsételték meg kapcsolatukat – tudta meg a Blikk. A polgári szertartás már néhány éve lezajlott, ám Szabina és Béla szívük mélyén mindig is egy hagyományos, szent helyen megtartott esküvőt akartak. 2023. május 27-én a vágyuk valósággá vált: a templomi áldás során ismét kimondták a boldogító igent, ahol a vendégek között ott volt a pár két gyönyörű kislánya is.

„A dátumválasztás rám lett bízva, hiszen én egészen különleges kapcsolatban vagyok a számokkal. Kifejezetten a páratlan számokban hiszek, ezek mindig szerencsét hoztak az életemben. Kosárlabdás éveimben a 15-ös mez volt az enyém, 21-én születtem, a névnapom pedig 27-én van.

A páratlan számok számomra mindig szerencsét hoznak. Ezért volt alapvető számomra, hogy ez a nagy nap is egy páratlan napon történjen meg

– fogalmazott Tomán Szabina.

Polgár Árpád

Polgár Árpád valóságos próbatétel előtt áll, a felépülése ugyanis még mindig nem teljes. Februárban elszenvedett balesete óta, amikor elesett az amerikai otthonuk medencéjénél és az ütődés következtében bevérzett az agya, sem ízeket, sem illatokat nem érez.

„Az orvos azt mondta, vagy visszajön Árpi íz- és szagérzékelése, vagy nem. Egyelőre semmit nem érez. Az orvostudomány az ilyen agyidegi sérülések tekintetében még nem annyira fejlett, ezért várnunk kell, majd az idő eldönti, mi lesz" – mesélte Polgár Tünde a Blikknek. A pár humorral kezeli a helyzetet:

Gyakorlatilag bármit adhatok Árpinak enni, az sem baj, ha elsózom, úgysem érzi

– tette hozzá nevetve Polgár Árpád neje.

Szirtes Krisztián

Cserháti Zsuzsa emléke ma is él, hiánya a mai napig érezhető. A legendás énekesnő fiatalon hagyta itt ezt a világot, így soha nem ismerhette meg az unokáit. Június 22-én lenne 75 éves.

Szirtes Krisztián, Cserháti Zsuzsa fia a Blikknek elmondta, hogy anyja biztos volt benne, hogy az emberek el fogják őt felejteni. „Nagyon csodálkozna, ha látná, hogy ma is sokan vannak, akik törődnek vele és kimennek a sírjához. Szentül meg volt győződve róla, hogy elnyeli majd az idő, és nehezen lehetett volna meggyőzni ennek ellenkezőjéről" – osztotta meg Szirtes.

Az énekesnő szerető fia szívén hordja anyja emlékét, és úgy érzi, hogy ő és apja továbbra is vele vannak. „Anyut a mai napig nem engedtem el, nekem így könnyebb rá gondolni, mint arra, hogy ott van bezárva egy kőbe, és csak akkor gondolok rá, ha kimegyek a temetőbe."

Az énekesnő élete és öröksége ma is sokak számára jelent inspirációt és vigaszt.

Nagy Feró

Nagy Feró a minap igazi nagypapa módba kapcsolt és elvitte az unokáit a párizsi Disneylandbe. A gyerekek már régóta „rágták a fülét” emiatt, a Beatrice zenekar frontembere pedig elérkezettnek látta az időt arra, hogy teljesítse a kérést. A család pár napot töltött a romantika városában, ahol városnézésre is szakítottak időt, mialatt ő kiélvezhette a nagypapa szerepet.

Elsírom magam, olyan boldog vagyok!

– mondta Feró a Blikknek.

Bereczki Zoltán

Bereczki Zoltán stand-up esteket ad a Szentendrei Teátrumban július 21. és augusztus 23. között. A teátrum saját produkciókkal és vendégelőadásokkal készül a meleg nyári napokra. Az intézmény igazgatója, Lőrinczy György és Bereczki Zoltán régi barátságot ápol egymással, közösen ötlötték ki, hogy az énekes Álmodozó című akusztikus stand-up estjét a nyári programok között mutassák be.

„2008-ban Gyuriék voltak az Aréna-koncertünk producerei, de azóta nem volt lehetőségünk közösen dolgozni" – mesélte a Blikknek Bereczki Zoltán, aki nagy örömmel fogadta barátja meghívását. „Gyuri meghívott egy már elkészült koncertműsorral, amit én egy zongorista, egy dobos és egy vokálos énekes társaságában adok elő. Az előadás során mesélek a dalok születéséről és történetéről is" – árulta el Bereczki. A műsor ígéretesen hangzik, tehát Bereczki rajongói egy igazán különleges és személyes előadásra számíthatnak a Szentendrei Teátrumban.

Szabó Zsófi 

Szabó Zsófi, az RTL Reggeli műsorvezetője egy gémkapcsokat ábrázoló tetoválást varratott magára, amely a volt kedvesével, Shane Tusuppal való szerelmüket szimbolizálja. Bár a kapcsolatuk régen véget ért, a tetoválás továbbra is ott őrzi a múlt emlékeit Szabó Zsófi bőrén.

Mint azt a Blikk megtudta, a műsorvezető még Tusuppal együtt, több mint egy évvel ezelőtt varratta a csuklójára a tetoválást, ám azt a viharos szakítás ellenére sem szándékozik eltávolíttatni, hiszen az edző majd' egy évig az életének egy fontos része volt. Tusup neve ugyanakkor tabunak számít Szabó környezetében.

Zsófi még a legközelebbi barátaival sem említi Shane nevét, és a barátai tiszteletben tartják ezt

– mesélte a lapnak egy belsős forrás. Szabó Zsófi testén több férfival kapcsolatos tetoválás is található. Az egyik az édesapja, Szabó Gyula aláírása, míg volt férje emlékét egy orosz költő versének sorai idézik. Berki Krisztiánnal közös tetoválását ugyanakkor mára eltávolíttatta a műsorvezető.

(Borítókép: Szabó Zsófi. Fotó: Index/TV2/Velvet/MTI)