Még tinédzserként kezdtek randizni, majd eljegyezték egymást és oltár elé álltak: Szikora Róbert és Zsuzsa 50 éve házasok, a zenész pedig állítja: mindig is felesége volt az egyetlen nő az életében.

Szinte első látásra elrabolta Szikora Róbert szívét a felesége, Zsuzsa. A gyerekként igencsak bájos leányzó és az R-Go frontembere egy utcában nőtt fel Rákospalotán, tinédzser korukra pedig hamar kiderült, hogy odáig vannak egymásért. 

„A suli felé mindig előttem ment egy gyönyörű, pici lány. Olyan élő szempárt életemben nem láttam. Ahogyan rám nézett a meleg, barna szemeivel, azt mondtam, végem. Azután jóval később, ‘72-ben a haverokkal fociztunk az utcán, ő jött a boltból egy zacskó tejjel. Kérdeztük, nincs-e kedve beállni a kapuba, mert kevesen vagyunk. Beállt. Ő 15 volt.

 Nekem pont az ő érintetlensége kellett, éreztem, hogy szeretni akarom

- vallotta be a zenész korábban a Borsnak.

A fiatalok évekig levelezgettek, majd akkor kezdtek járni, amikor az énekes 17 éves lett. Szikora néhány évvel később, 1975-ben vezette oltár elé a szerelmét. Bár gyermekük nem született, a kapcsolatukat ez nem rendítette meg, sőt a zenész a mai napig mindennap udvarol a feleségének. Bár a karrierje során rengeteg nő rajongta körül, ő állítja: az elmúlt közel 50 év során egyszer sem volt hűtlen a nejéhez,

„1988-ban írtam egy le­mezt, az a címe: Monogám vagyok. Nincs szebb, nincs jobb asszony a feleségemnél. Ő a társam, a barátom, az üzlettársam, a szerelmem. Az oltár előtt a Jóistennek ígértem meg, hogy holtomiglan-holtáiglan” – szögezte le Szikora Róbert, akit csak ritkán látni Zsuzsával együtt szerepelni. A házasságuk ideje alatt csak egy-két alkalommal fordult elő, hogy közös interjút adtak, a televízióban pedig 2013-ban szerepeltek együtt utoljára. Mint azt az énekes bevallotta: felesége a koncertekre sem kíséri el őt.

„Én a bulik előtt legalább egy órával megérkezem a helyszínre, és a civil Szikorából átváltozom csikidámkirállyá. És, ha ő is ott van, ez a metamorfózis nem menne végbe tökéletesen. Ennek ellenére ma is úgy gondolom, hogy Zsuzsát nekem az ég küldte még sráckoromban, hogy véletlenül se tekintgessek másfelé” – magyarázta 2013-ban a Story magazinnak az énekes.

(Borítókép: Szikora Róbert. Fotó: Karip Tímea/Index)