A hét első hírösszefoglalójában még: Sebestyén Balázs színészként debütált, Tápai Szabina ledobta a textilt, L.L. Junior elárulta, hogy milyen a kapcsolata a kislányával, Fekete Dávidra felszaladtak a kilók, Molnár Anikó minden eddiginél szexibb videóval készül, Lékai-Kiss Ramóna vallomást tett férje és édesapja kapcsolatáról.

Vajna Tímea

Megújult külsővel jelentkezett be közösségi oldalán Vajna Tímea. Andy Vajna özvegye nehéz időszakon van túl: tavaly elvetélt, idén pedig vőlegényével is szakított. Egy korábbi cikkünkben megírtuk, hogy nem is olyan régen egy spermabankból jelentkezett be, ugyanis nagyon szeretne gyereket. Most úgy tűnik, a nyár számára is meghozta a boldogságot, ugyanis jobb formában van, mint valaha. Bár ezentúl nem villantott, az alakja most is kifogástalan, ám van, ami változott:

hosszú tincseit levágatta, így egy rövidebb fazonú frizurában örvendeztette meg a követőit a legfrissebb képével.

Sebestyén Balázs

Színészként debütált az Átrium színpadán vasárnap este Sebestyén Balázs. A műsorvezező egy különleges darabot adott elő. A Fehér nyuszi, vörös nyuszi című színjátékban való szereplés saját bevallása szerint egyszerre komfortzónán kívüli és belüli: a főszereplőnek fel kell olvasnia egy forgatókönyvet, majd el kell játszania ott a darabot, ami egyszeri és megismételhetetlen.

Nincs próba, nincs jelmez, improvizációra épül az egész, és valójában egy közös játék a közönséggel.

A külföldön is sikeres darabot eddig olyan színészek adták elő, mint Alföldi Róbert, Hernádi Judit, Mucsi Zoltán, Rudolf Péter, Gálvölgyi János, Kovács Patrícia, Peller Anna és sokan mások. Tegnap este Sebestyén Balázson volt a sor, aki egy 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban jelentkezett be az előadás előtt.

„Így néz ki az Átrium színpadának öltözője, itt öltöznek a legnagyobbak, a nagyon nagy színészek, úgyhogy kicsit meg is vagyok illetődve, hogy itt állhatok. Ez a színpad, ide kell majd kijönnöm és itt kell a darabot előadni. Minden meg van írva, de semmiről nem tudom, hogy mi történik. Négyszázan leszünk körülbelül, a színpadon pedig nincsen semmi, csak én, és egy olyan szövegkönyv, amiről semmit nem tudok. Na, puszi, drukkoljatok!” – írta az RTL és a Rádió1 sztárja.

Tápai Szabina

Tápai Szabina lehengerlően jól néz ki alig két évvel a kislánya születése után. Az édesanya villámgyorsan nyerte vissza az alakját, amelyet most bikiniben villantott meg – szúrta ki a Blikk.

Tápai Szabina nehéz időszakot tudhat maga mögött, hiszen 10 év házasság után szétváltak az útjaik Kucsera Gáborral. Mint kiderült, megcsalás is közrejátszott abban, hogy véget ért a kapcsolatuk, de továbbra is közösen nevelik a gyermekeiket, mert szeretnék, ha azok minél kevesebbet észlelnének az esetleges nézeteltérésekből. Az egykori kézilabdázó a napokban ünnepelte a kislánya, Bella második születésnapját, nemrégen pedig egy bikinis fotóval jelentkezett be a közösségi oldalán. Bizton mondható: Tápai Szabina elképesztő formában van, ám ő szerény módon csak annyit fűzött a képhez:

Csak, hogy tudd, senki se tökéletes!

L.L. Junior

Apa-lánya napot tartott tegnap L.L. Junior és gyermeke, Lili. Az énekes úszni tanította a kislányát, a közös programról pedig a közösségi médiában számolt be, szívhez szóló sorokkal leírva, hogy milyen kapcsolatot ápol Lilikével.

„A szeretet apa és lánya között örökké tart. Nincs másik olyan tisztán angyali szeretet, mint amit egy apa érez a lánya iránt. A feleségünket vágyakozva szeretjük, a fiainkat ambícióval, de amit a lányaink iránt érzünk, arra szavak nincsenek” – idézte Joseph Addison brit esszéista, költő, drámaíró, újságíró és politikus szavait.

Fekete Dávid

Csak dolgozni hagyhatja el az otthonát, így nem csoda, hogy a mozgásszegény életmód miatt felszaladtak a kilók a lassan egy éve házi őrizetben lévő Fekete Dávidra. A Megasztár negyedik szériájának felfedezettjét nagyösszegű csalás miatt ítélték el korábban, így jelenleg győri otthonában tölti a mindennapjait, lábán nyomkövetővel. Csak dolgozni járhat el, minden más esetben külön engedéllyel hagyhatja el a lakását.

A 35 éves előadó így sem tétlenkedik, korábban a Borsnak elmondta: ismét lehetőséget kapott, hogy felélessze énekesi karrierjét. A cél érdekében rengeteget gyakorol, valamint követői dalkéréseit rövid videókban igyekszik teljesíti. Szobabiciklin, a számítógép előtt, de akár lakása erkélyén is dalra fakad, hogy szórakoztassa a rajongóit. Legutóbbi videójában narancssárga ingben ült a zongora mögé, ám a felvételen többeknek feltűnt, hogy igencsak megemberesedett.

Hu, tesó jól felszaladtak a kilók

– írta egy kommentelő, akinek az egykori Megasztáros elmondta: tisztában van vele és igyekszik tenni  ellene. Ezek után többen is védelmükbe vették az énekest.

„Örülök, hogy visszanyertem az emberek pozitív megítélését. Természetesen mindent megteszek annak érdekében, hogy ezt a bizalmat megtartsam és megháláljam. A legfontosabbak még mindig a fiaim, csodálatos érzés, hogy apa lehetek és a két picit magamhoz ölelhetem” – fogalmazott Fekete Dávid.

Molnár Anikó

Túl van eddigi legmerészebb forgatásán Molnár Anikó. Az OnlyFans üdvöskéje januárban indította felnőttfilmes oldalát, amely hatalmas sikernek örvend. Számos szexi fotó és videó található a profilon, ám a Ripost kiszúrta, hogy a médiaceleb élete eddigi legbevállalósabb és legmerészebb videójával készül a rajongóknak

„Ez már nem határátlépés, hanem határsértés! Mindennek van határa, nekem pedig útlevelem! Na de, száz szónak is egy a vége, azt hiszem, a mai EXTRA videó az eddigi legmerészebb, legbevállalósabb, ami valaha kikerült a kezeim közül! Aki kimarad, az lemarad! Márpedig nem érdemes!” – hívta fel a figyelmet Molnár, ám arról nem számolt be, hogy pontosan mire számíthatnak az előfizetők.

Bár az egykori VV-játékost sokan támadják erotikus munkája miatt, Molnár Anikó korábban elárulta, azért adta a fejét a könnyű pénzkeresetre, hogy támogathassa az édesanyját.

„Nagyon komoly lelki háttere van a döntésemnek. Az édesanyámmal kettesben élek. Ő a családom, a mindenem, egyedül ő van nekem. Mindent mi intézünk, mi fizetünk. Az édesanyám 75 éves, bár szerencsére még jól van, az időskorral járó nehézségeket nem lehet elkerülni. Jöjjön el minél később az idő, de el fog jönni, amikor gyógyszerekre, esetleg kezelésekre lesz szüksége. Az anyukám becsülettel felnevelt minket, most úgy érzem, itt az idő, hogy valamit visszaadjak neki. Szerencsém van, hogy 47 évesen olyan fizikai állapotban vagyok, hogy bátran megmutathatom magam. Igen, pénzért. Jó a genetikám, ez kiváltság, amivel élek” – szögezte le korábban a Borsnak.

Lékai-Kiss Ramóna

Őszintén beszélt a kapcsolatáról Lékai-Kiss Ramóna és férje, Máté a Csisztu Sport Castben. A műsorvezető elárulta: édesapja egyáltalán nem repesett, amikor megismerkedett az olimpiai negyedik és világbajnoki ötödik helyezett kézilabdázóval.

Az interjú során a pár arról is szót ejtett, hogy mi lett volna velük, hogyha a sportoló végül elfogadja korábbi külföldi ajánlatát.

„Sportolófeleség – én inkább így nevezném magam, de sajnos sokan ezt pejoratív értelemben fogalmazzák meg a női társakkal kapcsolatban, mert ezzel egyesek azt is mondják, hogy egy olyan nőről beszélünk, aki úgymond eltartott hölgy, aki nem végez semmi munkát. Esetemben ez egyáltalán nem igaz, de ha Máté külföldre szerződött volna, például Franciaországba, ahova természetesen követtem volna, akkor én is amolyan sportolófeleség lennék, aki neveli a gyerekünket és igyekszik megismertetni az aktuális kultúrával a családját és a háttérben segít. Ebben nincs semmi kritizálnivaló, úgy érzem" – árulta el Lékai-Kiss Ramóna, akinek férje a jövőbeni terveit is részletesen elárulta a kamerák előtt.

Herczeg Zoltán

Lakásfelújítási munkálatokba kezdett a házi őrizetben Herczeg Zoltán. A drogbirtoklás, illetve kereskedelem vádjával korábban lesittelt divattervező már két hónapja várja a tárgyalását és úgy döntött, valami hasznossal üti el a kötelezően otthon töltött időt: újra elindította a webshopját, könyvet ír, illetve családja segítségével belefogott a már említett felújítási munkálatokba.

„A testvéremmel és a kedvesem testvérével vágtunk bele, festünk, tapétázunk, mindent átvariálunk, az egész lakás új, friss dizájnt kap. Mariann is segít, amiben tud, mos, pakol, főz. Reggeltől estig dolgozunk, ám ha nem végzünk, azt utána majd én fejezem be egyedül. Ahogy most állunk, a csövek és az ablakkeretek szerintem rám maradnak” – mondta nevetve a Blikknek Herczeg Zoltán, aki már hét éve végez lakásdizájneri munkákat is a ruhák tervezése mellett. Mint azt elárulta: utoljára közel hét évvel ezelőtt alakítottak a lakáson, a mostani munkálatokat már régóta tervezték.

„Mariannal úgy terveztük, hogy amikor megvalósítjuk az ökofarmunkat, ahol élni fogunk, előtte mindenképpen rendbe tesszük a lakást, hiszen ide járunk majd vissza, ott pedig biztosan sok munkánk lesz az első időkben. A börtön ugyan közbeszólt, de ha már így alakult, hogy házi őrizetben vagyok, igyekszem hasznosan eltölteni ezt az időszakot” – tette hozzá Herczeg Zoltán, akinek egyedi stílusa a lakás minden pontján megmutatkozik. Az egyik falon például egy piros, üvegtéglákból kirakott kereszt, a másikon pedig egy Jézus-kép hirdeti, hogy a dizájner számára mennyire fontos a hit. De az egyedi, famintás tapéta sem mindennapi jelenség.

„A famintás tapétát megtartjuk, de a lakás tiszta, fehér színt kap majd. Új dekorációk és falpanelek is lesznek, amitől minden teljesen új hatású külsőt kap” – árulta el Herczeg, akinek börtönbeszámolóját alábbi cikkünkben olvashatja.

(Borítókép: Herczeg Zoltán és Vajna Tímea. Fotó: Velvet/Frazer Harrison/Getty Images)