Julian Sands utolsó interjújában elmondta, hogy emberi maradványokra bukkant, amikor egy veszélyes helyen túrázott.

Julian Sands nem sokkal a hatvanötödik születésnapja után tűnt el, január 13-án. A háromgyerekes családapát öt hónapig keresték, de csak az előző héten bukkantak rá a holttestére a kaliforniai San Gabriel-hegység Mount Baldy nevű részén. A holttest előkerülése után nem sokkal a Bernardino megyei seriffhivatal megerősítette, hogy a színészt találták meg.

Nem sokkal az eltűnése előtt Julian Sands a Radio Times-nak adott interjút, amelyben elmondta, hogy milyen „természetfeletti élményt” jelentett számára, amikor kalandozásai során emberi maradványokra bukkant. 

A hegyekben kísérteties dolgokat tapasztaltam. Tudod, amikor olyan helyen vagy, ahol sok ember vesztette életét – legyen szó az Eigerről vagy az Andokról – és emberi maradványokat találhatsz” – idézi a  LADBible  a színész utolsó interjúját, amelyben Sands arról is beszélt, hogy kora ellenére továbbra is folytatni szeretni a kalandozást a vadonban.

Julian Sands olyan filmekben játszott, mint a Szoba kilátással, amiért színész társa, Judi Dench BAFTA-díjat kapott.

(Borítókép: Julian Sands. Fotó: Piroschka Van De Wouw/Reuters)