A büntetésekből befolyt összeget jótékony célokra adományozta a sztár.

Margot Robbie-nak köszönhetően az új Barbie filmes díszletben mindent rózsaszínbe kellett vonni – még az embereket is. Ryan Gosling a People magazinnak adott interjújában beszélt Margot Robbie „rózsaszín napjáról”, amit minden héten megtartott a színésznő.

A „rózsaszín napokon” a stáb minden tagjának legalább egy ruhadarabjának a film jellegzetes színében kellett tündökölnie.

„Margot-nak hetente egyszer volt ez a rózsaszín nap, amikor mindenkinek valami rózsaszínt kellett viselnie, ha nem vettél fel semmi rózsaszínt, akkor pénzbírságot kaptál” – nyilatkozta a színész.

„Körbe-körbe járt, hogy beszedje a bírságokat, amit később jótékony célokra adományozott”

– tette hozzá.

A Kent alakító színész szerint senki sem bánta különösebben ezt a furcsa szokást, sőt a legtöbben nagyon is élveztél a „rózsaszín napokat”.

„Az volt az igazán különleges, hogy mennyire izgatottak voltak a férfi legénység tagjai. A film végén mindannyian összejöttek, és a saját pénzükből rózsaszínű, szivárványrojtokkal díszített stábpólókat készítettek” – mondta Gosling, aki szerint a csapat ezzel fejezte ki tiszteletét Margot Robbie iránt.

Margot Robbie a projekt iránti elkötelezettségét más is bizonyítja.

Miután májusban felkerült az internetre a Barbie előzetese, a rajongók vitatkoztak a klipről, amelyben Barbie karaktere rózsaszín sarkú cipőben sétál, majd lábujjhegyen száll ki belőle, hogy megmutassa a baba klasszikus ívelt lábát.

A rajongók egyből elkezdtek találgatni, hogy milyen technikákat használtak ahhoz, hogy a jelenetet le tudják forgatni. A színésznő elárulta, hogy CGI képek nélkül forgatta le a film azon jelenetét. A sztár elmondta, hogy a jelenetben a cipője talpa és a padló is ragadt, hogy könnyedén ki tudja szedni a lábát a magassarkúból, majd egy kamerán kívüli rúdba kapaszkodva tudott lábujjhegyen sétálni.

(People)

(Borítókép: Margot Robbie; Fotó: GettyImages)