Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!

Jankulovics Péter

A Blikk írta meg, hogy kórházba került Jankulovics Péter. A humorista olaszországi nyaralása előtt akarta megnézetni magát egy egyszerűnek tűnő torokfájás miatt.

Ahogy a doki a torkomba nézett, elhagyta a száját az, amit orvostól nem akarsz hallani: 'Óó...ez nem túl jó...'

Innentől az, hogy az olaszországi nyaralás OFF, csak hab volt a tortán: elmondta, hogy tályog van az egyik mandulámon” – írta Jankulovics, akinek brutális kezelésen kellett átesnie.

„Lidocain spray, aztán injekció a mandulámba, majd szikével egy akkora metszés, hogy azon beférjenek más eszközökkel, amikkel jó mélyen turkálni fognak az így keletkezett lyukban, hogy a gennyet el tudják távolítani.... Aztán biztosított róla, hogy ez nemcsak elmondva hangzik rosszul, átélni sem lesz kellemes. Valamint be is kell feküdnöm pár napra, mert ezt a műveletet minden reggel meg kell ismételni (a szuri és a vágás kivételével... az ugye, megmarad másnapra is), egészen addig, ameddig már nem ürül genny” – fejtette ki a humorista.

Traffipax

A Blikk számol be arról, hogy tavaly május óta van felszerelve két traffipax a Váci úton, melyeket főváros és a XIII. kerület létesített.

Úgy tűnik a két sebességfigyelő túl jól működik, ugyanis a gyorshatjók bosszút álltak rajtuk.

Az egyik traffipax „ablakait” kalapács segítségével bezúzták, de a másikat is működésképtelenné tették. A civil szakemberek úgy vélik, hogy nem öncélú rongálás volt az indíték, hanem egyfajta válaszreakció, mivel az úton gyakori gyorsulásos versenyek előtt akartak szabad utat nyitni az elkövetők.

A kamera rongálóit felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás bűntette miatt hallgatta ki a rendőrség.

Cinthya Dictator 

Kelemen Anna a Storynak vallott Cinthya Dictatorhoz fűződő barátságáról, miután a fotóművész közös képet posztolt Kelemen Annával közösségi oldalán.

A két híresség még tíz évvel ezelőtt találkoztak, egy tévés rendezvényen, amikor Cinthya Varga Viktor párjaként belecsöppent a sztárvilágba.

Én már akkor ismert voltam. Még a szakdolgozatát is belőlem akarta írni, mert annyira érdekes karakternek talált. Így kezdődött a kapcsolatunk”

– nyilatkozta a lapnak Kelemen Anna, aki úgy látja, hogy ő és Cynthia sok mindenben hasonlítanak.

„Egyformán gondolkodunk a társadalomról, a világról, a csillagjegyünk is ugyanaz. Bakok vagyunk. Mindkettőnknek van egy nagy csavar a karakterében: a felszín alatt, amit a külvilágnak mutatunk, van még egy csomó mélység bennünk, amikor kevesen tudnak” – tette hozzá.

(Borítókép: Kelemen Anna; Fotó: Szécsi István/Velvet)