A Valmar sztárját nem sokat törődik azzal, hogy megsérült a bokája. Bár a koncerteket még ülve kezdi, hamar elkapja a hév és fekvőgipszben ugrál a színpadon.

Marics Peti június végén sérült meg a Budapest Parkban, ahol egy rossz mozdulatnál kifordult a bokája. Az énekes nem bírt talpra állni, de ennek ellenére végig ment a koncert. Később viszont kiderült, a fiatal előadó bokatörést szenvedett, ezért a fiúknak le kellett mondaniuk a következő fellépésüket.

Azonban hiába a fekvőgipsz, Marics Peti már visszatért a színpadra és féllábon ugrál a koncerteken. Szakemberek szerint azonban jobban tenné a fiatal énekes, ha pihentetné még a lábát, ugyanis a csontszövetnek idő kell az összeforráshoz.

„Hét napig, amíg a duzzanat le nem megy, muszáj fekvőgipszet viselni. Utána következik a járógipszes időszak, ami nagyjából hat hét, ennél kevesebb már kockázatos.

Ebben a szakaszban már lehet is valamennyire terhelni a sérült végtagot, de koncertezni, komolyabban megerőltetni a lábat nem nagyon ajánlott: az ember többet árt vele, mint használ”

– véleményezte az fekvőgipszben ugrálást egy orvos a Borsnak.

Marics Petiért azonban nem csak az orvos, de rajongói is aggódnak.

„Köszönjük, hogy vagy, de azt azért ne felejtsük el, hogy az orvosod szerintem már rég kitért a hitéből, 1 hónapos pihenés kellett volna... hol van az még. Remélem, nem fogja megbosszulni magát majd az egész, vigyázz magadra nagyon” – írta az egyik kommentelő.

(Bors)

(Borítókép: Marics Peti. Fotó: Kaszás Tamás/Index)