Négy hónappal ezelőtt született meg a színésznő második gyermeke Noah Baumbach-től.

Greta Gerwing teljes titokban életet adott második gyermekének négy hónappal ezelőtt. A Barbie rendezője a szerdán megjelent Elle UK címlapsztorijában beszélt Noah Baumbach-al második közös gyermekükről.

„Nagyon okos kis baba” – áradozott fiáról a rendező.

A 39 éves Greta Gerwing azt is elárulta, hogy bár már kisfia átaludja az éjszakákat, ennek ellenére ő még nem tud pihenni esténként.

Még mindig óránként felébredek és csak ámuldozom rajta. Az ember ilyenkor folyton csak a babáját akarja nézni”

– magyarázta.

Gerwing egyébként már 2022 decemberében Jimmy Fallon műsorában elmondta, hogy bővülni fog családjuk, sőt viccelődött azzal is, hogy észrevétlen maradt a „babapocakja”. A műsorban arról is beszélt, hogy első fia még nem tud arról, hogy testvére születik, ennek ellenére nem került be a hírekbe, hogy gyermeket vár.

„Nemrég elmentem egy rendezvényre, és felvettem egy olyan ruhát, amiben egyértelműen látszott, hogy terhes vagyok. Azt hittem, mindenkit érdekelni fog, hogy újabb gyermeket várok” – mesélte.

„Senkit sem érdekelt” – tette hozzá nevetve.

Gerwing és Baumbach első közös fiuk 2019 márciusában született. A rendező párjának van még egy gyermeke volt feleségétől, Jennifer Jason Leight-től, aki már 13 éves.

A sztárpár 2011-ben kezdett randizni, 2020-ban pedig Gerwing már vőlegényeként emlegette az Oscár-jelöltet. Ezen a kijelentésén később finomított James Corden műsorában, amikor elmesélte, hogy nem tudta, hogyan hivatkozzon párjára.

„A vőlegény úgy hangzik, mintha közeledne az esküvő, de ha azt mondom a „pasim”, az meg úgy néz ki, mintha múlthéten találkoztunk volna először. A „szerető” undorító…Szóval egyik kifejezés sem az igazi” – nyilatkozta 2020-ban.

(Elle UK)

(Borítókép: Greta Gerwig. Fotó: Getty Images)