Hírösszefoglalónkban még: kiderült ki támadott rá Megyeri Csillára, T. Danny meglepte rajongóját.

Megyeri Csilla

Pénteken koraeste brutális támadás áldozata lett Megyeri Csilla. A celeb a barátnőivel kilátogatott a debreceni Campus Fesztiválra, ahol összetűzésbe keveredtek egy másik csoporttal, melynek tagjai vegyesen nők és férfiak voltak. Ugyan az egymással való kötekedést a nők kezdték, a kialakuló verekedésbe bekapcsolódott egy férfi is, aki a hajánál fogva a földre vitte Megyeri Csillát, majd ököllel ütötte.

A Bors információi szerint a támadót jól ismerik a hajdúsági városban, ugyanis ismert figurája az éjszakai életnek és többször meggyűlt már a baja az igazságszolgáltatással.

Az ügyvédem tanácsára még nem kommentálhatok semmit és fotót sem mutathatok a sérüléseimről.

Ez a későbbiekben még változhat. Köszönöm, hogy érdeklődtek a hogylétem felől” – nyilatkozta a lap megkeresésére Megyeri Csilla.

T. Danny 

Nyolcéves rajongóját lepte meg T. Danny. A népszerű rapper Annát látogatta meg a Campus Fesztivál közelében. 

A kislánynál korábban súlyos betegséget diagnosztizáltak, a kezelések miatt pedig sorra ki kell hagynia kedvence koncertjeit. Tavaly éppen a debreceni Campus Fesztivál helyszíne közelében kezelték a lányt, az udvarra pedig áthallatszott a koncertek moraja. A nővérek megengedték Annának, hogy édesanyjával az udvaron sétáljon abban az időpontban, mikor T. Danny énekelt.

Anna állapota idén sem tette lehetővé, hogy a színpadon lássa T. Dannyt, aki tudomást szerzett a kislány helyzetéről. A zenész egy dedikált ajándékot is vitt a lánynak, majd közösen fotózkodtak.

Ez a legkevesebb, amit tehetek! Örülök, hogy vissza tudok adni abból a szeretetből, amit kapok!”

– nyilatkozta a zenész a Metropolnak.

Bodnár Attila

A Blikk számol be arról, hogy Bodnár Attila úgy döntött 34 év után ideje újjáéleszteni a legendás Modern Hungáriát. A zenész azonban a felújított formációban nem számol Fenyő Miklóssal, mert már 30 éve nem beszélnek egymással.

„Ahogy ezt Miklós korábban nyilatkozta, anno megélhetési zenei előadóként vett részt a produkcióban. Én vittem a prímet, az én zenei világomat engedte megvalósulni, de segítette a munkámat, társult velem. Az a három év pedig sokat lendített az akkoriban kissé hullámvölgyben levő pályáján” – emlékezett vissza Bodnár.

A zenész kifejtette, hogy sokan kérték tőle, hogy hozzon létre egy olyan együttest, ahol egymás mellett szólalnak meg a Modern Hungária slágerei és az újabb dalai is.

Nem behatárolt, hány tagú lehet a produkcióm, ami adott, az a 27 éves Fanni lányunk és mi ketten Ritával”

– árulta el az énekes, aki most is rendszeresen együtt lép fel a családtagjaival.

(Borítókép: Fenyő Miklós. Fotó: Huszti István/Index)