A gyémánt-rubint gyűrűt személyesen Tupac Shakur tervezte.

Tupac Shakur utoljára 1996 szeptember 4-én lépett fel közönség előtt, majd három nappal később meggyilkolták. A világhírű zenész mindösszesen 25 évet élt, mégis sokan minden idők legnagyobb rapperének tekintik a mai napig.

Az öröksége egyre jobban felértékelődött a szörnyű tragédia óta, olyannyira, hogy mostmár az ő nevéhez fűzödik a hiphop legtöbbet érő ereklyéje is, ugyanis árverésre bocsátották az utolsó koncertjén viselt gyémántokkal és rubinokkal kirakott gyűrűjét.

A korona alakú egyedi ékszerbe belegravírozták a „Pac & Dada 1996” feliratot, amit a fiatal előadó egy romantikus gesztusnak szánt akkori barátnője, Kidada Jones felé.

Az aukció a Sotheby’s aukicósházban került megrendezésre. Az előzetes várakozások szerint a gyűrű 200-300 ezer dollárért, vagyis átszámítva maximum 104 millió forintért kel volna el. A végösszeg azonban mindenkit meglepett, ugyanis több mint 1 millió dollárért, azaz nagyjából 350 millió forintért kelt el a legendás gyűrű.

Az eladás után még nem lehetett tudni, hogy ki nyerte meg az aukciót, azonban tegnap a kanadai rapper, Drake bejelenttette a Page Six szerint, hogy ő a titokzatos vevő.

Drake már korábban is bevallotta, hogy Tupac rajongó. 2020 júliusában mutatta meg gyémánt nyakláncait, amin Tupac Shakur piros és kék bandandában látható.

(Page Six)

(Borítókép: Drake. Fotó: Getty Images)