Liptai Klaudia legújabb vallomásában feltárja legnagyobb félelmeit, köztük a pénztelenségtől való rettegését.

Az 1kanapén című interjúsorozatban Osváth Zsoltnak tárta fel legmélyebb félelmeit. Kiderült: nem csupán a pénztelenségtől, hanem az elfeledtetéstől is retteg.

Az egész karrierem során tartottam attól, hogy egyszer azt mondják rám, nem vagyok elég tehetséges”

– mesélte a népszerű műsorvezető. E félelmei gyökereit gyerekkorára vezeti vissza, különösképpen szülei akkori viselkedésére - írta meg a 24.hu.

„Szeretném, ha kellenék. A férfiaknak, barátaimnak, és hogy ne felejtsenek el. Nehogy úgy múljak el, hogy semmi ne maradjon utánam” – osztotta meg Liptai.

Az interjú során még meglepőbb dolgokat tudhattunk meg a művésznőről, aki jómódú férje mellett gondtalan életet él:

Rettegek a pénztelenségtől. Folyton attól félek, hogy elfogy a pénz. Hogy úristen, mi lesz akkor?”

Az interjú során előkerült Liptai korábbi távozása az RTL Klubtól is. Azt mondta, hogy szerinte az, ahogyan akkoriban cselekedett a csatornával, nem volt korrekt.

Ezzel kapcsolatosan mesélte, hogy távozása és visszatérése során egy peres eljárásra is sor került:

Csak mákom volt, mert a szerződés nem volt megfelelő. Emiatt átírták az összeset. A pert azonban nem tudta az RTL megnyerni”

– árulta el a műsorvezetőnő.

(Borítókép: Liptai Claudia, a TV2 Sztárok a jégen című műsorában zsűritag. Fotó: MTI)