Egy informátor szerint az énekesnő augusztus elején adott életet második gyermekének.

Egy bennfentes információira hivatkozva a TMZ írta meg először, hogy Rihanna világra hozta a második gyermekét is. Az énekesnő és párja, A$AP Rocky egyelőre nem erősítették meg az információt. 

A TMZ úgy tudja, augusztus 3-án adott életet második fiú gyermekének Rihanna, amelyről a nyilvánosságot nem tájékoztatták.

A beszámoló szerint a sztárpár újszülött kisfiának neve is R-betűvel kezdődik, mint bátyjáé, a 15 hónapos RZA Athelston Mayers-é. 

Rihanna második terhességét egyébként csak idén februárban, a Super Bowl félidei showjában jelentette be – az egész világ legnagyobb megdöbbenésére, ugyanis korábban semmi jele nem volt, hogy áldott állapotban lenne. Ennek fényében közel sem lenne meglepő, ha kisfia születését is eltitkolta volna, ahogy a terhességét is hosszú ideig tette korábban. 

Az énekesnő az elmúlt hónapokban többször is megmutatta a terhespocakját a közösségi médiában, sőt még ruha nélkül is pózolt azóta, hogy állapotos lett. 

(Borítókép: Rihanna. Fotó: Gotham/Getty)