Megható képsorozattal köszöntötte fel a kisfiát annak 10. születésnapja alkalmából Fergie. A Black Eyed Peas egykori énekesnője a közösségi médiában üzent gyermekének, aki az évek során nemcsak nagyobb lett, de az édesanyjára is egyre jobban hasonlít.

Az egykor világszerte ünnepelt énekesnő 2013. augusztus 29-én hozta világra Josh Duhamel színésszel közös gyermekét, Axl Jack Duhamelt. Az énekesnő még 2004-ben jött össze volt kedvesével, akivel 5 évvel később házasodott össze, végül kisfiuk 4 éves korában jelentették be, hogy elválnak egymástól, amit 2019-ben sikerült véglegesíteniük.

A kis Axl azóta nagyfiúvá cseperedett, bő egy héttel ezelőtt ünnepelte a 10. születésnapját. A nagy nap alkalmából édesanyja megható sorokkal köszöntötte a kisfiát a közösségi médiában.

Gondoskodó, vicces, nyitott, szerető, okos, beszédes, kreatív szuperhős-rajongómnak. Boldog 10. születésnapot punky!!! Szeretlek, Axl Jack.

– fogalmazott Fergie, aki egy képsorozatot is megosztott szeretett kisfiáról. A lapozgatóban különböző időpontokban készített fekete-fehér, illetve színes fényképek láthatók Axl-ről. Az idővonalon előrehaladva remekül kivehető, hogy a fiú évről évre egyre jobban kezdett hasonlítani az édesanyjára.

A poszt alatti kommentszekcióban rengeteg gratuláció érkezett a követőktől, az ünnepi hangulatot pedig tovább tetézte, amikor Axl édesapja is posztolt a fia születésnapja alkalmából. Az 50 éves Josh Duhamel szintén egy videót tett közzé, pontosabban egy, a CBS News televíziós csatorna minnesotai állomásán készült felvételt, amelyen mikrofonban, kamerák előtt szól Axl-hez.

„A fiam ma tölti be a 10. életévét. Ő nyilván nincs itt velem, visszament Kaliforniába, szóval nagyra értékelném, ha mindenki hangosan énekelné velem együtt, hogy boldog születésnapot” – fogalmazott az adásban Duhamel, a poszt mellett pedig néhány sorban szintén felköszöntötte a kisfiát.

Fergie és Josh Duhamel kapcsolata azért ért véget, mert az évek során nagyon eltávolodtak egymástól. Többek között a munkabeosztásuk teljesen különbözött, így alig tudtak időt tölteni egymással. A válást egy hivatalos nyilatkozatban jelentették be 2017-ben.

„Én örökké házas akartam maradni. Josh nagyon jóképű, mindig is az lesz. Szeretem őt, ő a gyermekem apja, ez pedig egy örökké tartó közös projektünk, amiért megteszünk minden tőlünk telhetőt” – fogalmazott a váláskor Fergie. Bár Duhamel 2022-ben újraházasodott Audra Mari amerikai modellel, az énekesnő a mai napig szingli. Fergie jelenleg 48 éves, de bombázóbb, mint valaha!

(Borítókép: Fergie és a kisfia, Axl Jack Duhamel a SiriusXM Studios-nál 2017-ben. Fotó: Getty Images)