Sportruházat, kávé, parfüm: mostanra megszoktuk, hogy különböző neves világmárkák előszeretettel reklámozzák a termékeiket egy-egy világsztárral, akik közül egyik-másik az adott márka nagykövetévé válik, nem egy alkalommal életre szóló szerződést köt. Alább megmutatjuk, mely együttműködések voltak eddig a legdrágábbak a világon.

11. Catherine Zeta-Jones és a T-Mobile – 20 millió dollár

Míg a legtöbb együttműködést általában valamilyen divat- vagy szépségmárkával kötik a sztárok, addig Catherine Zeta-Jones a T-Mobile-al írt alá márkanagyköveti szerződést 2002-ben. A megállapodás évi 10 millió dollárt, vagyis összesen 7 milliárd 268 millió forintot hozott neki a konyhára mai árfolyamon számolva. A márka a színésznővel a képernyőkön debütált az Amerikai Egyesült Államokban.

„Zeta-Jones kelti életre a világmárkát azzal, hogy megjelenik minden egyes reklámkampányban szerte a világon” – nyilatkozta akkor a vállalat, amellyel a színésznő 2005-ben megújította a szerződését.

10. Johnny Deep és a Dior – 20 millió dollár

A Dior idén májusban hosszabbította meg a hollywoodi színésszel a Sauvage prémium férfi illatcsaládra vonatkozó nagyköveti megállapodást, ezzel megteremtve minden idők legnagyobb márka-együttműködését a férfi parfümök világában. A lépésre hónapokkal azután került sor, hogy az LVMH tulajdonában lévő divat- és szépségüzlet nyíltan kiállt Depp mellett a volt feleségével, Amber Heard színésznővel folytatott jogi csatában.

Johnny Depp 2015-ben vállalta először a márkanagyköveti feladatot, majd a botrányok ellenére az idei évben további három évre kötött vele szerződést a divatmárka. A maga 20 millió dolláros, vagyis mai árfolyamon 7 milliárd 268 millió forintos értékével a Deppel kötött megállapodás felülmúlja a márka egyéb jelentős együttműködéseit, beleértve Robert Pattinson 12 millió dolláros szerződését a Dior Homme-ra és Brad Pitt 7 millió dolláros szerződését a Chanel No. 5 népszerűsítésére.

9. Taylor Swift és a Coca-Cola – 26 millió dollár

A világ egyik legkedveltebb énekesnője hatalmasat kaszált 2014-ben, amikor márkanagyköveti szerződést írt alá a Coca-Colával a diétás kólára vonatkozóan. Onnantól kezdve különböző reklámkampányokban, rádiós szpotokban és digitális hirdetésekben tűnt fel az arca.

Mi több, az akkoriban hatalmas sikernek örvendő 22 című száma a márka Stay Extraordinary című kampányának a háttérdala lett: a kisfilmben az énekesnő diétás kólát kortyolgatva írta a dal szövegét. A Coca-Cola nem meghazudtolva önmagát, ez alkalommal is nagyot alkotott, ugyanis a reklám igencsak személyesre sikerült, a rajongók pedig egyszerűen imádták. Az együttműködésből mai árfolyamon 9 milliárd 452 millió forintot kaszált az énekesnő, aki olyan további márkákkal is nagy összegű szerződéseket kötött, mint az Apple Music, a Keds Footwear és a Got Milk.

8. Selena Gomez és a Puma – 30 millió dollár

Selena Gomez, aki évekig birtokolta a legtöbb Instagram-követővel rendelkező személy trónját, 2017-ben egy bejegyzésben jelentette be, hogy a Puma márkanagykövetévé vált. Az akkor 25 éves énekes-színésznő a márka női cipőit reklámozta, pont abban az időben, amikor az akkori párja, Abel ‘The Weeknd’ Tesfaye sneakereket tervezett a Pumának.

Gomez két éves, mai árfolyamon 10 milliárd 910 millió forintos szerződést írt alá a márkával, amelynek számos reklámkampányában szerepelt az évek során. Előtte a Coach elnevezésű luxusmárkának volt a nagykövete, abból az együttműködésből 10 millió dollárt (3 milliárd 636 millió forintot) keresett.

7. George Clooney és a Nespresso – 40 millió dollár

A Nespresso és George Clonney kapcsolata hosszú évekre nyúlik vissza: a márka először 2006-ban kötött szerződést a kétszeres Oscar-díjas és közismerten kávérajongó színésszel, akinek sármos megjelenése és hangzása az otthoni kávézást egy dédelgetett, privát élménnyé tette.

A márka egyik legnagyobb dobása az volt, amikor 2022-ben egy reklámban szerepeltette George Clooney-t, Jean Dujardint és Camille Cottint. Clooney és Dujardin párosát imádták a nézők, hiszen 2014-ben együtt szerepeltek a Műkincsvadászok című filmben. A reklámkampány címe az volt: Milyen messze mennél egy Nespressóért?

A The Guardian egy 2013-as riportja felfedte, hogy a színész arra fordította a mai árfolyamon 10 milliárd 910 millió forintos gázsiját, hogy a The Satellite Sentinel Project egyik műholdját finanszírozza, amely Omar al-Bashir szudáni diktátort figyelte.

6. Julia Roberts és a Lancôme – 50 millió dollár

A Micsoda nő és az Ízek, imák, szerelmek című kasszasiker filmek sztárja 2010-ben írt alá egy hatalmas összegű, 18 milliárd 186 millió forintos együttműködési megállapodást a Lancôme francia luxusparfüm márkával. A brand először 20 millió dollárt (7 milliárd 268 millió forintot) ajánlott, ám végül 5 évre sikerült behúzni a színésznőt, aki így több mint kétszer annyit kaszált.

Roberts nemcsak a márka szóvivőjévé vált, hanem a különböző kutatásokban és a termékfejlesztésben is szerepet vállalt.

5. Beyoncé és a Pepsi – 50 millió dollár

Beyoncé 2002 óta szerepel a Pepsi reklámjaiban, ám márkanagyköveti szerződést csak 2012-ben írtak alá. A megállapodás értelmében az énekesnő arca állandóvá vált a hirdetőtáblákon, reklámokban és kólás dobozokon, cserébe nem kevesebb, mint 7 milliárd 268 millió forintot tehetett zsebre.

Miután Beyoncé 2013-ban a Superbowl félidejében énekelt, az együttműködést mondhatni bebetonozták: Beyoncé azóta is a Pepsi márkanagykövete, a cég pedig a hatalmas gázsin túl az énekesnő kreatív törekvéseit is szponzorálja.

4. Serena Williams és a Nike – 55 millió dollár

Karrierje csúcspontján, 2003-ban találta be a Nike Serena Williamst, hogy legyen a márka nagykövete. A megállapodásuk akkoriban az egyik legdrágább együttműködésnek számított, az akkor 21 éves teniszező pedig az egyetlen női atléta lett, aki ekkora összeget tehetett zsebre.

Kezdetben a paktum értéke 40 millió dollár, mai árfolyamon 14 milliárd 548 millió forint volt öt évre. A Swoosh azonban három év meghosszabbítási záradékot biztosított, amely szerint a sportolónak 55 millió dollár, vagyis 20 milliárd forint jár, ha elér bizonyos eredményeket a karrierjében. Mondanunk sem kell, hogy Williams a teljes összeget zsebre vágta, és egészen 2022-es visszavonulásáig uralta a pályát.

3. Charlize Theron és a Dior – 55 millió dollár

Charlize Theront az évek során több márka nagyköveteként is láthattuk, ám mind közül a Dior hozott neki a legtöbbet a konyhára. A luxusmárkával 11 éves szerződést kötött a J’adore parfümcsalád reklámozására nem kevesebb mint 55 millió dollár, mai árfolyamon 20 milliárd forint értékben. A dél-afrikai származású színésznőnek évente utaltak 5 millió dollárt (1 milliárd 817 millió forintot), cserébe Theron számos reklámban és hirdetőtáblán szerepelt. Az Oscar-díjas színésznő a kimutatások szerint akkora szerepet játszott az eladásokban, hogy a szerződését 11 éven keresztül minden évben meghosszabbították.

2. David Beckham és az Adidas – 160 millió dollár

Az Adidas nem bízta a véletlenre, és örök idejű márkanagyköveti szerződést kötött David Beckhammel 2003-ban. A hír a sport és az üzleti világban egyaránt elterjedt, a szerződés ugyanis 160 millió dollárról, mai árfolyamon 58 milliárd 188 millió forintról szólt, nem mellesleg az egykori angol futballsztár és kapitány a pletykák szerint egy 80 millió dolláros (29 milliárd 94 millió forintos) előleget is kapott.

A megállapodás szerint Beckham nemcsak a márka arcaként kap pénzt, hanem a kampányok nyereségéből is profitál. Nem véletlen, hogy az Instagram-bejegyzéseiben rendre feltűnik a cég jellegzetes három íves vonalát és háromlevelű logóját viselve.

A Beckham-Adidas paktum egyébként elhomályosítja a hírességek és a sportmárkák egyéb partnerkapcsolatait, beleértve Tiger Woods 2000-ben aláírt ötéves és 100 millió dollár (36 milliárd 370 millió forint) értékű, valamint LeBron James hétéves, 90 millió dollár (32 milliárd 733 millió forint) értékű szerződését a Nike-val.

1. Lionel Messi és az Adidas – 1 milliárd dollár

A valaha volt legnagyobb értékű márkanagyköveti szerződést Lionel Messi és az Adidas írta alá. A márka – hűen a stratégiájához –  egy egész életre szóló paktumot kötött a sztárfocistával, akárcsak annak idején David Beckhammel. Bár Messi korábban is megjelent a pályán talpig Adidas-felszerelésben, az örökérvényű megállapodás 2017-ben jött létre a felek között. Onnantól fogva a focista nemcsak a ruházati termékeket köteles viselni a gyepen, hanem reklámokban és egyéb kampányokban is szerepelnie kell.

Ezen túlmenően Messi a hírek szerint megkapja a nevével fémjelzett árucikkek, köztük a cipők, ruhák és kiegészítők értékesítéséből származó bevételek bizonyos százalékát. A Sports Brief jelentése szerint a sportoló az 1 milliárd dolláron, vagyis 363 milliárd 504 millió forinton felül így további 19,2 millió dollárt (6 milliárd 980 millió forintot) kap még évente a szerződés értelmében.

(Borítókép: Selena Gomez és Lionel Messi. Fotó: Getty Images)