Reggeli hírösszefoglalónkban még: műteni kellett ifjabb Dárdai Pált, Trap kapitány őszinte mesélt exéről, Tóth Gabiról.

Jákob Zoltán

Az egyik leggazdagabb magyar nem nézi jó szemmel, ha egy fiatal felvág szülei pénzével, így a TV2 Kőgazdag fiatalok című műsora sem nyerte el a tetszését, bár csak néhány részletet látott eddig a műsorból.

„Nos, engem zavar, ha egy szülő ilyen kirívó módon kényezteti el a gyermekét. Én egészen más utat választottam, és – elnézve a lányaimat és a fiamat – jó döntést hoztam. Furcsának találom, amikor nagyon fiatal emberek mutatják, hogy milyen anyagi javak felett rendelkeznek. Ők persze, többnyire nem beszélnek a luxusélet mögötti teljesítményről, ami természetesen nem az övék, hanem a szüleiké, akik minden bizonnyal rengeteget dolgoznak azért, hogy megteremtsék azt az életszínvonalat, amit a gyerkőceik is élveznek” – fejtette ki és hozzátette, hogy a pénz amúgy is csak egy ideig okoz örömöt.

Jákob úgy látja, hogy komoly tanulási folyamaton kell még átmenniük a fiataloknak és meg kell tapasztalniuk, hogy milyen saját erőből pénzt szerezni.

„Ha nem így lesz, eléri majd őket a telítődés állapota, ami komoly önértékelési zavarokhoz vezethet. Tudom, miről beszélek, hiszen ezeken a stációkon magam is átmentem, csak éppen felnőttként és úgy, hogy minden fillérért magam dolgoztam meg” – hangsúlyozta a Jákob a Ripostnak.

Dárdai Pál

Szalagszakadás miatt megműtötték ifjabb Dárdai Pál bokáját, ezért a német másodosztályú Hertha BSC magyar válogatott labdarúgója januárig nem léphet pályára. A Bors beszámolója alapján a focista bokájába bekerült egy csavar, amit majd hat hét múlva fognak eltávolítani.

„Valamit ki kell találnunk, talán még a rendszerünkön is változtatni kell. Mindenesetre nincs olyan játékosunk, aki egy az egyben helyettesíthetné Palkót” – mondta el a csapat edzője, Dárdai Pál fia műtétje után.

Ifjabb Dárdai Pál vasárnap sérült meg az Eintracht Braunschweig ellen 3-0-ra megnyert mérkőzésen.

Trap Kapitány

Molnár Tibor, azaz Trap Kapitány korábban két évig volt Tóth Gabi párja, de mára már csak Tóth Verával tartja a kapcsolatot közös munkájuk miatt. A zenész most a Palikék Világa by Manna Szóló című műsorában vallott exéről a Blikk beszámolója szerint.

„Mindig azt mondtam neki – a Trópusi vihar című filmből idézve –, hogy ő hajlamos mindent fullba tolni, amikor valamilyen method actinget alkalmaz, és ennek megvannak a hátulütői. Szerintem azt a Gabit, akit most alakít is kicsit, vehemensen hozza, innentől kezdve én mondtam is neki, hogy borítékolhatóak voltak ezek a következmények” – mondta Trap Kapitány.

(Borítókép: Jákob Zoltán. Fotó: TV2)