Hírösszefoglalónkban még: Fésűs Nelly és lánya kísértetiesen hasonlítanak egymásra, ezért nem beszél édesapjával Majoros Hajnalka.

Bálint Antónia

Először szólalt meg a szakításáról Bálint Antónia, aki több mint nyolc év után tért vissza a showműsorok világába, október 2-től az RTL Nyerő Páros című műsorában lesz látható volt élettársa, Dr. Bársony Farkas oldalán. A jelenleg bankszektorban dolgozó ex-szépségkirálynő most elárulta, hogy a szakításának semmi köze a Nyerő Pároshoz.

„A szakítás hosszú hónapok óta érett. Semmi köze a Nyerő Pároshoz. Már a forgatásokat megelőzően egyszer elváltak az útjaink, de aztán kibékültünk.

A műsor ismét összehozott bennünket, ám véget ért”

– árulta el a Blikknek.

„Egy új szerelemre egyáltalán nem vagyok nyitott. Úgy érzem, még sokáig nem állok majd készen egy új kapcsolatra. (...) Randizni nem randiztam a szakítás óta, és nem is szeretnék” – jelentette ki Bálint.

Váradi János

Az egykor sikerre ítélt magyar énekes, Váradi János targoncásként dolgozik és a TV2 tehetségkutatójában látja a kiutat. Váradi a Hekiii és Jboy frontembereként sikert sikerre halmozott, videóklipjeit nem kevesebb mint 10-15 millióan nézték. Miután már a zenélésből élt a fiatal énekes feladta civil munkáját és csak a zenének élt. Sajnos a koronavírus mindent romba döntött: koncertjeit lemondták, azóta futárkodott, festett, jelenleg pedig targoncásként dolgozik. Most a Sztárban Sztár leszek!-től várja, hogy ismét felfusson a karrierje. 

„Óriási lehetőségnek tartom a Sztárban sztár leszek!-et arra, hogy újra odajuthassak, ahol voltam néhány évvel ezelőtt. Hálás vagyok, mert a korábbi rajongóim ugyanúgy szeretnek és biztatnak, mint annak idején, nem felejtettek el. Számtalan támogató üzenetet kapok akár ismeretlentől is, ami nagyon sok erőt ad. Nem tagadom, korábban, a pandémia idején lelkileg mélypontra kerültem, most viszont érzem, hogy újra elérhetem az álmomat” – mesélte meghatottan a Borsnak az énekes, aki már bejutott az első élő showba.

Fésűs Nelly

A színésznő és immár felnőtt lánya elképesztően hasonlítanak egymásra a Meglepetés magazin címlapján. Csenge most húszéves és egyetemre jár, mellette pedig rengeteget dolgozik, és akárcsak édesanyja az ő korában, már ő sem él a családi fészekben.

Majoros Hajnalka

Majka felesége hamarosan az Adom a napom című műsorban fog beszélgetni Geszti Péterrel, ahol többek között az édesapjával való kapcsolata is szóba kerülhet – írta meg az NCL. Erről korábban a FEM3 Másképpen – Beszélgetések Joshi Bharattal című műsorában vallott, ekkor a következőket mondta:

„Én olyan szinten szakítottam meg az én apámmal a kapcsolatot, hogy tényleg óriási dolgoknak kellett történnie ahhoz, hogy én még a nevét sem akarom viselni ennek az embernek.

Nem tudok rá mást mondani, borzasztó apa volt.

Borzasztóan viselkedett mindhárom gyerekével és az én anyukámmal is” – vallott gyerekkoráról Majka felesége. 

„Amikor hazajött, csak a rettegés és a rossz érzés volt. Agresszív volt. Amikor a fiam megszületett, felhívott, hogy megnézné, de azelőtt évekig nem beszéltünk. Már majdnem megesett rajta a szívem, de aztán egy pillanat alatt kellett úgy döntenem, hogy nem. Kizártalak az életemből és soha többé nem akarlak látni, és főképpen azt nem szeretném, hogy te az én családi életemet egy pillanatra is megbolygasd azzal, hogy te idejössz hozzám” – mesélte Joshi Bharatnak korábban. 

(Borítókép: Bálint Antónia és Dr. Bársony Farkas. Fotó: Sárosi Zoltán/RTL Sajtóklub)