Egy neves magyar fesztiválon köszönti a közönséget Azahriah, mielőtt három teljes napra elfoglalná a budapesti Puskás Arénát.

Gáspár Evelin

Gáspár Evelinék családjába új tag érkezett, a 14 hetes kiskutya, Luna személyében. Evelin és Luna csütörtök reggel a Mokka vendége volt, az adásban pedig kiderült, hogy a négylábú eredetileg Gáspár Beáé lett volna. Luna végül a tévés lányához került, akivel a közel 4 hónapos csahos egy ágyban is alszik, sőt a munkába is követi. Evelin igyekszik mindent megadni újdonsült barátjának, nemrég Jákob Zolival és kedvencével együtt vett részt kutyaoktatáson. 

Gyúrok a gyerekre, vagy elmegy a kedvem

viccelődött Gáspár Evelin, aki jelenleg azt tanulja kis kedvencével, hogy hogyan tudja azt egyedül hagyni anélkül, hogy szeparációs szorongásban szenvedjen. Luna egyébként még nagyon kicsit, mindössze másfél kilót nyom, de legfeljebb 4-5 kilós lesz, ha felnő.

Azahriah

Azahriah mielőtt három napon át megtöltené a Puskás Arénát, ellátogat Békéscsabára, az idén 26 éves Csabai Kolbászfesztiválra. Fásy Ádám, az év kolbászkirálya vagy -királynője címért folyó verseny egyik zsűritagja a Mokkában leszögezte, hogy az énekessel biztos találkozhatnak majd a vendégek, akik a tavalyi évben is számíthattak Azahriah fellépésére.

A fiatal tehetségek kívül Rúzsa Magdi és Manuel is fellép majd a négynapos fesztiválon, a TV2 reggeli beszélgetős műsorának nézői pedig a fellépők nevei mellett a verseny menetéről is sok részletet megtudhattak.

(Borítókép: Azahriah. Fotó: Papajcsik Péter/Index)