Novák Angelika: „Miután a szüleim megtudták, hogy transznemű vagyok, kizárólag női ruhában jártam”

Mikor érezte először, hogy különbözik a társaitól?

Tizenhat-tizenhét éves voltam, amikor ráébredtem, hogy valamiben eltérek a többiektől. Bár sokáig próbáltam ezt elnyomni, már gyermekként is nőnek éreztem magam. Akkor még nem voltak kifejezések, mint „transznemű” vagy „transzexualizmus”, de a jelek már korán megmutatkoztak. A környezetemben, beleértve a tanárokat is, sokan észrevették ezt. Az iskolában a fiúk gyakran csúfoltak, mondván „te csak egy lány vagy”.

Mások hogy viselkedtek önnel? 

A nők befogadtak, míg a fiúk gyakran elutasítottak. A tornaórák során voltak azonban pozitív pillanataim is, például amikor a tanárom nem kényszerített a fiúkkal való focizásra. Sajnos a szüleim nem támogattak. Bár nem vertek meg vagy korlátoztak, kifejezetten éreztem, hogy nem fogadnak el teljesen, ezért 17 évesen úgy döntöttem, elhagyom a családom, hogy a saját életemet élhessem, ahogy én akarom.

Kivel osztotta meg először a titkát? 

Először a barátnőmmel beszéltem erről, aki nagyon támogató volt. Ezután a nővéremnek meséltem el a helyzetemet, ő is mellettem állt. Azt is elmondta, vannak emlékei, jelek, amelyekből már korábban sejthető volt. Ő adta meg a magabiztosságot ahhoz, hogy az anyámmal is megosszam a titkom, bár az ő reakciója nem volt olyan pozitív, mint reméltem.

Érte bármiféle atrocitás akkoriban?

Nem, de mi lehetne nagyobb sérülés annál, mint hogy a saját anyád nem fogad el? Ez okozta nálam a legnagyobb fájdalmat.

Mi történt azután, hogy előbújt az otthonában?

Miután a szüleim megtudták, hogy transznemű vagyok, kizárólag női ruhában jártam, főleg a nővérem darabjait hordtam. Kerültem az iskolát is. Otthon napi konfliktusokba kerültem az anyámmal, mert nem tudta elfogadni az új megjelenésemet és a viselkedésemet.

Ezután állt tovább?

Igen, 17 évesen úgy éreztem, hogy képes vagyok önállóan élni és megoldani minden problémát. Egy buliban találkoztam egy lánnyal, akinek a barátnője Németországban élt. Azt mondta, ott sok transznemű ember él és könnyen segíthetne nekem új életet kezdeni. Elhatároztam, hogy költözöm: összecsomagoltam néhány ruhát egy sporttáskába, elloptam anyámtól húszezer forintot, ami akkor sok pénznek számított. Egy barátnőmnél aludtam és három nappal később indultam volna Németországba, de végül nem mentem, azonban a szülői házba sem tértem vissza.

Végül hol kötött ki? Mivel teltek a napjai?

Emlékszem, hogy a Fortunában buliztunk. Éjszakákon át mindig azon agyaltam, hogy ki az, aki annyira megkedvelt, hogy hajlandó lenne aznapra befogadni. Így mindig másnál aludtam. Később egy másik lány ajánlotta fel, hogy van egy üres lakása, amit használhatok.

Hogy-hogy nem darálta be az élet?

Egyszerűen nincs rá hajlamom.

Miből élt?

Az a lány, aki a rendelkezésemre bocsátotta a lakását, gazdag volt, és bár együtt élt a férjével, volt neki egy külön lakása. Amit a hűtőben találtam, azt ettem meg. Ha az elfogyott, ő gondoskodott róla, hogy legyen mit ennem: vagy adott nekem ételt, vagy elvitt étterembe. Soha nem kellett az utcán aludnom, és soha nem kerültem megalázó helyzetbe. Fél év múlva egy diszkóban ismerkedtem meg egy férfival. Ő egy nevelőotthonban nőtt fel, tehát pontosan értette, milyen az, ha nincs családod vagy senki, aki segítene. Azt mondta:

Támogatlak, gyere, lakhatsz nálam!

Így kezdődött el a kapcsolatunk, ami nem a szerelemről szólt, sem az ő, sem az én részemről. De ő, aki 16 évvel idősebb volt nálam, sok mindenben támogatott. Együtt próbáltuk helyrehozni az életemet: visszatérni az iskolába, munkát találni és az egészségemmel is foglalkozni. Elkezdtem járni orvosi vizsgálatokra, többek között hormonszint- és genetikai vizsgálatokra, valamint pszichológushoz is.

Ezek szerint neki köszönheti, hogy sikerült túljutnia egy nagyon nehéz életszakaszon?

Abszolút. Természetesen nem tudom, mi történt volna nélküle, de ő ott volt: volt lakása és rengeteg élettapasztalata Olaszországból. Táncművész volt. Amikor megemlítettem előtte a transzneműséget, ő az egyike volt annak a kevés embernek Magyarországon, aki ekkor már hallott róla, ismerte a jelenséget. 

Ekkor jött a Go-go táncos munka?

Nem, az rögtön vele jött. Ő hétvégenként diszkókban táncolt. Azt mondta, hogy bár szívesen segít, nem tud egymaga eltartani. Azt is hozzátette, hogy szépnek és fiatalnak talál, és felajánlotta, hogy vegyek részt egy nagyobb rendezvényen, ahol sok táncosra volt szükség.

Nézzük meg, ha megy, megy, ha nem, nem!” 

– mondta. És sikerült. Innentől kezdve elindult az éjszakai munka, nem sokkal később pedig megismerkedtem a melegbárok világával.

Meséljen egy kicsit a műtétről. Jól tudom, hogy rögös út vezetett odáig, hogy végül kés alá feküdjön?

Amikor 17 éves voltam, optimistán azt gondoltam, hogy pár év alatt megoldódik a problémám, azonban egészen 24 éves koromig egy hosszú, reménytelennek tűnő várakozás következett. A hazai orvosok zömétől csupán elméleti tanácsokat kaptam és úgy tűnt, hogy a kívánt műtétet csak külföldön, 4 millió forintért végeztethetem el. Ez akkoriban rengeteg pénz volt. Mivel nem volt megtakarításom, nem tudtam volna kifizetni. Ennek felismerése után megpróbáltam minél többször megjelenni a médiában, hátha találkozom valakivel, aki segíthet. Sajnos nem jött össze. Aztán egy napon hallottam a tévében, hogy Szegeden már végeztek ilyen műtétet. Azonnal felhívtam a klinikát és egy héten belül már a műtőasztalon feküdtem. A műtétet végző professzor harmadik páciense voltam.

Nem tartott a beavatkozástól?

Sokan megkérdezték, hogy milyen lesz az eredmény, de az ilyen részletek másodlagosak voltak a számomra. Leginkább arra vágytam, hogy végre jól érezzem magam a bőrömben. Bíztam a sebészben és abban, hogy a legjobbat nyújtja majd nekem.

Mennyire hasonlít az eredmény, illetve annak funkcionalitása az eredeti női nemi szervhez?

A partnereim szerint az eredmény megnyugtató és funkcionálisan is kiváló. Hallottam ugyanakkor olyanokról, akiket előttem műtöttek, és nem minden esetben sikerült tökéletes eredményt elérni. Tudtam, hogy óriási kockázatot vállalok, de hagytam, hogy a remény vezessen. Szerencsésnek érzem magam, hogy minden tökéletesen alakult az esetemben.

Mikor veszítette el a szüzességét a műtétet követően?

Hat hétig vártam az operáció után, egészen addig, amíg az orvosom azt mondta, hogy kész vagyok rá. Először bizonytalan voltam, de az első partnerem megnyugtatott, és probléma nélkül történt minden.

Elégedett, boldog most az életével?

Igen, boldog vagyok, de volt egy időszak, amikor a média rólam szóló negatív hírei és a munka hiánya miatt összeomlottam. A Celeb vagyok, ments ki innen című műsorban való szereplésem után négy évig tartó lejtmenet következett, ami alatt úgy éreztem, nincs helyem az országban. Munka nélkül voltam, nem volt B tervem. Végül olyan helyzetbe kerültem, hogy azon gondolkodtam, van-e értelme továbbmenni. Ebben az időszakban az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben. Természetesen a mai napig vannak hiányosságok az életemben, de jelenleg minden nap elégedetten ébredek. Egy társ azonban nagyon hiányzik. 

Mióta van egyedül? 

Tíz éve nem jön olyan férfi, aki igazán mellém állna. Voltak jó párkapcsolataim, szép szerelmeim, működő helyzetek, de az utóbbi évtizedben nem találtam senkit, aki mellettem maradna. A legutolsó párkapcsolatom nagyon jól működött és magasra tette a mércét. Barátsággal váltunk el, még ma is jóban vagyunk.

Milyen partnerre vágyik?

Az ideális partner számomra szőke, magas és kékszemű. Egy férfi, aki képes dominánsnak lenni és mellettem állni. A legfontosabb, hogy tudjon, merjen és akarjon. Ez az, ami igazán lenyűgöz. Ha nem érzem, hogy kívánatos vagyok a számára, akkor nem érdekel. Ha valaki hozzá tud adni az életemhez, és boldogok leszünk együtt, akkor legyen. Ha nem, nem kínlódom senkivel. Nem állok senki után sorba. Az elmúlt tíz évben megtanultam egyedül élni, és jól érzem magam így. 

(Borítókép: Novák Angelika. Fotó: Szollár Zsófi/ Index)