Molnár Anikó februárban indította el online csatornáját, ahol merész képekkel kápráztatja el követőit. Elmondása szerint ez a stratégia nemcsak népszerűséget hozott neki, hanem anyagilag is bőven megtérül. Legalábbis a számok ezt mutatják.

Anikó elmondta, hogy az online térben való jelenléte lelkileg is erősebbé tette.

Még magam is meglepődtem, mennyire gyorsan nőtt a népszerűségem azáltal, hogy többet mutatok magamról”

– mondta.

A számok ezt is alátámasztják: „Világszinten a TOP 1%-ban vagyok” – tette hozzá büszkén.  Számára a közösségi média nem csak szórakozás, hanem komoly vállalkozás.

„Tudom, hogyan kell helyesen kezelni az online platformokat, de folyamatosan törekedem a fejlődésre” – mondta.

Tartalmaiban sokszínű: hol csábító fehérneműt visel, hol pedig a konyhában mutatja meg magát. A megjelenített tartalmak mögött alapos tervezés húzódik meg, melyek mindig frissnek és izgalmasnak kell lenniük. Ezen kívül sminktetoválóként is dolgozik, amellyel édesanyját is támogatja. Fontos számára az őszinteség: a képein minél kevesebb a retusálás.

Az online térben érkező kritikák már nem viselik meg: „Tudom, hogy nem mindenki fog egyetérteni velem, de nem engedem, hogy befolyásoljanak.” – mondta Anikó. 

Szerelmi életéről csak annyit mondott, hogy erről majd akkor beszél, ha gyűrű kerül az ujjára. 

Péntek Mónika és Benkovits Vivien

Jákob Zoltán, A Nagy Ő műsorának milliárdos szereplője újabb két versenyzőt búcsúztatott az előző adásban. Péntek Mónika és Benkovits Vivien nem kaptak rózsát, akik most a Mokka műsorában osztották meg gondolataikat.

Mónika kiemelte, hogy a villában tapasztalt feszültség és rivalizálás megnehezítette a versenyzők életét. Vivien viszont pozitív emlékként említette egy különleges találkozót Ákossal a műsor során.

Mindketten megosztották érzéseiket és tapasztalataikat, de Mónika sajnálja, hogy nem közeledhetett közelebb Zolihoz az adások alatt.

Meryl Streep

Meryl Streep és Don Gummer 45 évnyi házasság után hivatalosan is elválnak. A kapcsolatuk megromlásának azonban már korábban is voltak jelei: hat éve külön élnek, és mostanra jutottak arra a következtetésre, hogy külön folytatják az életüket.

Mikor egy hosszú kapcsolat véget ér, sokan keresik a háttérben rejlő okokat. Nagy Erika párkapcsolati szakértő szerint a válás okaiban akár az életünk alapvető változásai is közrejátszhatnak.

„Ahogy az élettartam növekszik és a világ egyre változatosabbá válik, az embereknek új szükségleteik támadhatnak” – mondja a szakértő. 

Egyes vélemények szerint Streep színészi karrierje és a nyilvánosság előtti élete esetleg hatással lehetett kapcsolatukra. Habár most szakítanak, a páros közleményeiből a mély kötelék és tisztelet tapasztalható, amit egymás iránt éreznek.

Mindketten gondoskodni szeretnénk egymásról” 

– nyilatkozták. 

(Borítókép: Molnár Anikó. Fotó: Ancsin Gábor/Velvet)