Molnár Anikó idén tavasszal kezdett korhatáros felvételeket gyártani és fél éven belül bekerült a videómegosztó portál legjobb tartalommegosztóinak 1 százalékába. A híresség szintet akar lépni és páros tartalmak gyártásába kezdeni, legutóbbi interjúja során azonban nemcsak erről, hanem a gyerekvállalás kérdéséről is vallott.

Molnár Anikót még 2003-ban, a Való Világ című reality-ben ismerte meg egy ország, majd egy évvel később az ő kegyeiért versengtek a férfiak a Nagy Ő című műsorban. Bár a médiából idővel eltűnt, majd ingatlanügynökként és felszolgálóként dolgozott, idén tavasszal úgy döntött, felnőtt tartalmak gyártásba kezd, ami igen gyümölcsözőnek bizonyult a számára. Ugyan rengeteg támadás és előítélet éri, de nem foglalkozik a negatív kritikákkal, hiszen rengeteg pénzt keres és arra is büszke, hogy 48 évesen olyan jó formában van, hogy több ezren kíváncsiak rá.

„Muszáj kreatívnak lenni, ha nem akarom, hogy megunjanak az oldal látogatói. Szeretnék a továbbiakban is jól keresni. Ha az ember odateszi magát, a határ a csillagos ég. Akár havi 20 milliót is bezsebelhetnék. Ráadásul úgy, hogy a magam ura vagyok, és akkor és azzal teszek bármit, amikor és akivel én akarok” – nyilatkozta a Story magazinnak Molnár Anikó, egyben cáfolva azokat az állításokat, miszerint pornózik. Mint mondta, ilyen formában sosem felnőttfilmezett, az előfizetői amolyan „home videókat” láthatnak. A jövőben páros videókat is tervez, ám azokat csak a megfelelő partnerrel vállalja be.

„Az lenne az ideális, ha olyan párom lenne, akivel ezt együtt tudnánk csinálni hosszú távon.

Soha nem voltam anyatípus, nem kell elszámolnom majd a gyerekemnek semmivel.

Nyilván, ha máshogy alakítottam volna az életem, és feleség és családanya lennék, vagy még az akarnék lenni, nem vágtam volna bele. De így belátható időn belül nem tervezem, hogy abbahagyom” – árulta el az erotikus tartalommegosztó, hozzátéve, hogy az édesanyja beszélte le őt a gyerekvállalásról. A magánéletét tekintve egyébként egyedül is boldog, ugyanakkor reméli, hogy megtalálja majd az igazit.

„Él bennem egy kislányos álom, hogy egyszer majd szeretnék férjhez menni. […] Egy olyan férfihez, akivel szövetség van köztünk, nincsenek kompromisszumok. Ne a másik felem legyen, hanem a két egész alkosson egyetlen szövetséget.”

(Borítókép: Molnár Anikó. Fotó: RTL Klub/Fókusz)