Túlzásba vitte a vízfogyasztást, ez pedig majdnem az életébe került: Brooke Shields őszintén mesélt arról az esetről, amikor kórházba került, mert túl sok vizet ivott.

Brooke Shields amerikai színésznőt még szeptemberben szállították kórházba, miután a manhattani Café Carlyle-ban tartott szólókoncertje előtt rohamot kapott. „Egy Uberre vártam. Leértem a lépcső aljára, és nyilvánvalóan elkezdtem furcsán kinézni, mert az emberek, akikkel együtt voltam, folyamatosan azt kérdezgették, hogy jól vagyok-e” – emlékezett vissza Shields, aki csak a következő sarokig jutott, majd összezavarodott és nem értette, hogy miért van kint. Ekkor betért a L'Artusi nevű olasz étterembe.

„Bementem, majd két nő jött oda hozzám, akiket nem ismertem. Egyszer csak minden elsötétült, a karjaim elernyedtek és fejjel estem egy falnak” – mesélte a színésznő, aki ezt követően elkékült, habzani kezdett a szája és majdnem lenyelte a nyelvét. A következő, amire emlékezett, hogy egy mentőautóban tért magához, ahol oxigénre kötötték és Bradley Cooper fogta a kezét.

„Egyetlen szót sem tudtam kinyögni. Azt gondoltam magamban, hogy ilyen lehet a halál. Felébredsz, és Bradley Cooper azt mondja: »Elmegyek veled a kórházba, Brooke«, és fogja a kezem. Én pedig nézem a kezemet, nézem Bradley Cooper kezét a kezemben, és azt gondolom: »Ez furcsa és szürreális«.”

Szakértők a Glamour magazinnak elmagyarázták, hogy a színésznő azért kaphatott rohamot a túl sok vízfogyasztás miatt, mert a veséje nem tudott megszabadulni a feleslegtől, ennek következtében pedig felhígult a vére nátriumtartalma.

Ezt nevezzük hyponatraemiának, és ez életveszélyes lehet

– hívták fel a figyelmet. Súlyos esetben a vízmérgezés görcsöket, agykárosodást, kómát, végül halált okozhat, ám a Mayo Clinic nonprofit orvosi központ szakemberi megnyugtatnak, hogy a túl sok víz fogyasztása ritkán jelent problémát az egészséges, jól táplált felnőttek számára.

Az amerikai Nemzeti Tudományos, Mérnöki és Orvosi Akadémia szerint a megfelelő napi folyadékbevitel körülbelül 3,7 liter a férfiak, és 2,7 liter a nők esetében. Ezek az ajánlások a vízből, egyéb italokból és ételekből származó folyadékokra vonatkoznak. A napi folyadékbevitel körülbelül 20 százaléka általában ételekből, a többi pedig italokból származik.

(Unilad)

(Borítókép: Brooke Shields. Fotó: Getty Images)