Az énekesnő reagált a pletykákra, miután előző héten új párjával, Papp Máté Bencével állt színpadra.

Tóth Gabi

Múlt vasárnap Tóth Gabi új párjával, Papp Máté Bencével közösen adta elő legújabb, Átkozott nyár című számát a Sztárban Sztár leszek! színpadán.

A szereplésüket követően rengeteg szeretetet és támogatást kapott rajongóitól, de a pozitív üzenetek mellett rengeteg támadás is érte őt.

Leírni nem tudom az érzést, ami átjár engem”

– fogalmazott az énekesnő, aki most reagált az őt és párját érintő támadásokra.

Tóth Gabi elmondta, hogy mikor ismerte meg párját, és hogy megcsalta-e Krausz Gábort, majd hozzátette, hogy élete legnehezebb időszakán van túl.

Gáspár Győző

Gáspár Győző és Bea nem gondolták volna, hogy a Párharc című műsor majd fog tudni újat mutatni, de örülnek, hogy elvállalták, annak ellenére, hogy nem szeretnek olyan dolgokba belevágni, amelyek nem komfortosak számukra. Nem tagadták, féltek attól, hogy a mezőny végén fognak kullogni fizikumuknak és koruknak köszönhetően, ám ez ösztönzőleg is hatott rájuk.

Bea szerint az, hogy láthatta a férjét nagyon különleges szituációkban, amilyenekben még soha, az hozzátette a kapcsolatukhoz. Győző hiszi, hogy könnyedebbé tették a Párharc műsorát, ha nem lettek volna, akkor a humorfaktortól fosztották volna meg a nézőket.

Olyan jókat szórakozom”

– vélekedett a műsorról és saját szerepléséről Gáspár Győző.

Zámbó Jimmy eladó otthona

Zámbó Jimmy otthona eladóvá vált, ám az ingatlant súlyos tragédia övezi. Ezzel kapcsolatban szólalt meg a Mokka műsorában Balogh László ingatlanszakértő.

A műsorban váratlanul Istenes László kitálalt az énekes egykori otthonával kapcsolatban, ugyanis fiának keresztszüleitől vette meg az otthon korábban Zámbó Jimmy.

Rengeteg időt töltöttem ebben a házban. Tökélesen ismerem minden zegét-zugát”

– vallotta be.

Az ingatlanszakértő szerint egy sztár ingatlanját mindig nagy érdeklődés övezi, nincs ez másképp most sem, ráadásul a ház nagy publicitást kap, így már azok is elgondokodhatnak a vásárláson, akik nem is erre tették volna le voksukat.

Ez egy különleges ajánlat a piacon”

– fogalmazott.

(Borítókép: Tóth Gabi. Fotó: Papajcsik Péter/Index)