Először jelent meg nyilvános eseményen titokzatos betegsége óta a színész és elmesélte min ment keresztül az elmúlt hónapokban.

Jamie Foxx a Critics Choice rendezvényen vehette át a Vanguard-díjat a The Burial című filmben nyújtott alakításáért. Az este azonban nem csak a díjátadó miatt volt különleges, hanem azért is, mert a színész most először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy áprilisban kórházba került.

„Jó érzés itt lenni. Minden egyes percet megbecsülök. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánom azt, amin keresztülmentem, mert kemény dolog, amikor már majdnem vége van, amikor látod az alagutat.

Én láttam az alagutat, de nem láttam a fényt

– fogalmazott állapotára utalva a színész a Hollywoodreporter szerint.

Jamie Foxx betegségéről először lánya, Corinne számolt be, aki áprilisban jelentette be, hogy a színész kórházba került, majd azt is Corinne erősítette meg, amikor májusban édesapja elhagyta a kórházat, hogy otthon lábadozzon.

Jamie Foxx először augusztusban jelentkezett Instagram-oldalán, ahol elmondta, hogy végre kezd önmaga lenni, de betegségének részletiről nem osztott meg több információt.

(Hollywoodreporter)

(Borítókép: Jamie Foxx. Fotó: GettyImages)