A John Wick és a Mátrix sztárja nem tartózkodott otthonában az előző héten történt incidensnél, de nem minden sztár volt olyan szerencsés, hogy ne kelljen testközelből találkoznia a betörőkkel.

Szerda este símaszkos betörők hatoltak be Keanu Reeves Los Angeles-i otthonába – tudta meg a hétvégén a TMZ.

A portál értesülései szerint a helyi rendőrség először egy névtelen hívásból értesült arról, hogy gyanús alakok mászkálnak Keanu Reeves otthona környékén, de mire kiérkeztek a helyszínre a bűnözők már elmenekültek. Néhány óra elteltével aztán újabb értesítés érkezett, ekkor már az épület riasztói is megszólaltak. A biztonsági kamerák felvételein látszik, ahogy símaszkot viselő férfiak törik fel Keanu Reeves házának ablakát, majd azon keresztül jutnak be az épületbe. A lap úgy tudja, Reeves nem tartózkodott otthon, a betörők pedig lőfegyvert is loptak a házból.

Nem most először került veszélybe a sztár otthona, ugyanis 2014-ben egymás után kétszer is megpróbálták meglopni, az idén év elején pedig távoltartási végzést kért és kapott egy másik zaklatója ellen, aki állítólag szintén gyakran ólálkodott Keanu Reeves otthonánál.

Természetesen nem ő az egyetlen sztár, akit kiraboltak mostanában. A soron következő hírességeket az elmúlt években rabolták ki és akad köztük olyan, akitől 1 millió dollárt vittek el, de volt olyan is, aki kénytelen volt szembenézni a betörőkkel.

Tina Knowles

2023. július 5-én törtek be Beyoncé édesanyjának, Tine Knowlesnek Los Angeles-i birtokára. A jelentések szerint a tolvajok több mint 1 millió dollár, azaz több mint 350 millió forintot vittek el.

A tolvajokra még azóta is vadászik a rendőrség, de egyelőre még azt sem tudni, hogy hogyan jutottak be a tolvajok és miképpen vitték el az otthonban található széfet.

Drake

A világhíres zenész Los Angeles-i villájában 2023. január 26-án hatoltak be, de az elkövetőt órákkal az akciója után sikerült elfogni.

Az információk szerint a rapper biztonsági emberei riasztották a rendőrséget a rezidenciához, miután egy férfit láttak távozni Drake néhány tulajdonával a kezében. A tolvaj nem jutott messze, ugyanis a rendőrök a környéken sétálva találtak rá, kezében pedig még mindig ott voltak az ellopott tárgyak.

A 23 éves elkövető, már korábban is próbálkozott Drake otthonánál, amikor a rapper édesapjának akarta kiadni magát és úgy próbált meg bejutni az ingatlanba 2022 júliusában. Akkor a próbálkozás miatt, birtokháborítás vétségével tartóztatták le a férfit.

Arsenio Hall

Az Amerikába jöttem filmek sztárját 2022-ben kétszer is megpróbálták kirabolni, a színész pedig mind a két alkalommal szembe is nézett a betörőkkel, ugyanis otthon volt.

A Los Angeles-i rendőrség feljegyzései szerint tavaly szeptember 22-én Arsenio Hall hangos zajt hallott otthonában, ezért lement a földszintre, hogy kiderítse mi történik. A színész azt találta, hogy valaki betörte az egyik tolóajtó üvegét, hogy bejusson, de gyorsan távozott, amikor meghallotta a lépteket a lépcsőn

Egy hónappal korábban pedig két ember tört be egy ablakot az otthonán, amin keresztül bemásztak, de az ő bátorságuk is az inukba szállt, amikor meghallották a házigazda közeledését.

Mariah Carey

Az énekesnő 2022. július 27-én éppen Olaszországban nyaralt, amikor 5,5 millió dolláros, azaz közel 2 milliárd forintos atlantai villájába betörtek.

Bár a nyomozók szinte azonnal a helyszínre értek a rablókat végül csak egy hónappal később Miamiban sikerült elcsípni, akik az énekesnő otthonába való betörés mellett még egy sor fegyveres rablásért is felelősek voltak.

Az énekesnőt korábban egyszer már kirabolták 2019-ben, amikor 50 ezer dollár, azaz 18 millió forint értékben vittek el tőle értéktárgyakat.

Bella Thorne

A színésznő éppen a munka ünnepe miatt – amit az Egyesült Államokban szeptember első hétfőjén ünnepelnek – egy rendezvényen volt 2018-ban, amiközben kifosztották otthonát.

A betörők állítólag több mint 500 millió forintnyi tárgyat vittek el Bella Thorne otthonából, közte szereket és ritka ruhákat és dizájner bőröndöket. A tolvajokat végül sikerült azonosítani a biztonsági kamerák felvételei alapján.

(Borítókép: Keanu Reeves. Fotó: GettyImages)