Amber Heard és Jason Momoa között nem volt túl jó a viszony a december 21-én mozikba került Aquaman és az Elveszett Királyság című film forgatásai alatt – derült ki a színésznő terapeutájának napvilágra került feljegyzéseiből. Amber Heard az elmúlt években rendszeresen járt dr. Dawn Hughes szakemberhez, aki többek között papírra vetette, hogy a színésznő szerint a kollégája és egyben filmbeli partnere, Jason Momoa érzelmileg bántalmazta őt a Johnny Depp-pel való, elmérgesedett válása miatt.
Heard egyebek mellett azzal vádolta Jason Momoát, hogy szándékosan úgy öltözködött, mint Johnny Depp, valamint részeg volt a forgatások ideje alatt.
„Jason azt mondta, hogy ki akar rúgatni. Jason részeg, késik a forgatásról. Úgy öltözködik, mint Johnny. A gyűrűket is hordja” – olvashatók a pszichoterapeuta Variety magazin tulajdonába került jegyzetein Amber Heard szavai, amelyeket a DC szóvivője egyértelműen cáfolt. A stúdió egy neve elhallgatását kérő munkatársa, aki maga is a forgatásokon dolgozott, úgy nyilatkozott, hogy bár Momoa egyszer-egyszer megiszik egy sört, sosem dolgozik részegen.
„És nem úgy öltözik, mint Johnny Depp. Mindig is ebben a bohém stílusban öltözött” – mondta az informátor, kiemelve, hogy a színész a munkálatok ideje alatt végig profi módon végezte a munkáját.
Amber Heard tavaly a Johnny Depp-pel való bírósági tárgyalásán azt mondta, hogy keményen dolgozott, hogy az Aquaman produkciójában maradhasson, de így is rengeteg jelenetét kivágták a botrány miatt. A Variety állításait Jason Momoa nem kommentálta.
(Borítókép: Jason Momoa és Amber Heard. Fotó: Getty Images)